Interjú Krausz Bernadettel

Interjú Krausz Bernadettel

 

Az Óriás Nándor Szakkollégium jelenlegi formájában 2012-ben kezdte meg működését. Azóta a Szakkollégium számos generációja szerezte meg diplomáját, akik immáron gyakorló jogászként tevékenykednek. Rendkívül büszkék vagyunk alumni tagjainkra, így az előző félévben egy olyan kezdeményezést indítottunk útjára, amelyben a pécsi jogi kar végzett szakkollégistáit kérdezzük jelenlegi életükről, valamint egyetemi éveikről. Első interjúnkat Környei Mátyással, Civilisztika tagozat alumnusával készítettük, amit itt olvashattok, második interjúnkat Daka Marijával, a Közjogi tagozat alumnája adta, ezt itt érhetitek el. Harmadik interjúnkat Raus Csaba, a Civilisztika tagozat alumnusa adta, amelyet itt érhettek el.

 

Ebben az interjúban Krausz Bernadettet, a Civilisztika tagozat alumnáját, valamint a szakkollégium egyik volt alelnökét kérdezzük egyetemi élményeiről, szakkollégiumi tagságáról és jelenlegi karrierjéről.

 

Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a felkérésünket interjúsorozatunk harmadik alanyaként. Először is kérlek röviden mutatkozz be és mesélj nekünk arról, hogy jelenleg mivel foglalkozol!

 

Krausz Bernadett vagyok, a Nagykanizsai Járásbíróság (Zalaegerszegi Törvényszék) bírósági fogalmazója és a PTE ÁJK Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója. Bírósági fogalmazóként egy-egy instruktor bíró mellett dolgozom, akiknek az iránymutatása mellett határozat-tervezeteket készítek, látogatom a tárgyalásait és adott esetben azokról jegyzőkönyvet készítek, emellett minden héten egy nap az Ügyfélsegítőn (régi panasznap) jegyzőkönyvbe foglalom az ügyfelek kérelmét, illetve az előadásuk alapján kitöltöm a keresetlevél nyomtatványokat. Emellett a PTE ÁJK Jogtörténeti Tanszékén vagyok doktorandusz hallgató, családjogtörténettel foglalkozom, ennek keretében alkalmanként szemináriumot tartok, valamint konferenciákon veszek részt és publikálom a kutatási eredményeimet.

 

Mesélnél arról, hogy miért döntöttél a jogi pálya mellett és miért éppen a pécsi jogi karra esett a választásod?

 

Nehezen tudtam eldönteni, hogy milyen szakot válasszak, csak azt tudtam, hogy humán beállítottságú vagyok, valamint azt, hogyha már eltöltök öt évet az egyetemen, akkor olyan diplomával a kezemben szeretnék kilépni a kapuján, ami időtálló és amivel több út áll előttem, így esett a választásom a jogász szakra. A PTE-t pedig azért választottam, mert szimpatikusnak tűnt az „egyetemváros” és úgy gondoltam, hogy Pécsen megismerhetem az egyetemi életet. Az idő előrehaladtával egyre inkább éreztem, hogy jól döntöttem. A jog egyre jobban a szívemhez nőtt és a pécsi jogi kar nagy előnye, amire csak később jöttem rá, hogy a viszonylag alacsonyabb hallgatói létszámra tekintettel közvetlenebb kapcsolat alakult ki hallgatók, a hallgatói szervezetek és az oktatók között, nem csak ismeretlen arcok jöttek szembe a folyosón.

 

Miért csatlakoztál az ÓNSZ-hez? Ajánlanád a szervezetet a pécsi jogi kar jelenlegi hallgatóinak?

 

Szerettem volna az átlagosnál egy kicsit többet teljesíteni és maximálisan kihasználni az egyetemen töltött időt és az ÓNSZ volt az egyik legjobb lehetőség volt erre. Mindenképpen ajánlanám a jelenlegi hallgatóknak, hogy jelentkezzenek, hogyha egy olyan társaság tagjai akarnak lenni, akik hasonlóan gondolkoznak, a legjobbra törekszenek és így – egymást is ösztönözve – kiemelkednek az átlagból.

Elmondanád, hogy mit adott neked a szakkollégium és esetleg, hogy mi a legjobb élményed a közösségben eltöltött időből?

 

A szakkollégium rengeteg lehetőséget kínált, például elsők között értesülhettünk a konferencia- és publikációs lehetőségekről, emellett saját szervezésű rendezvényeken is tarthattunk előadást, írhattunk tanulmányt a Scripturába, amelyekkel fejleszthettük az előadói- és íráskészségünket. A Civilisztika Tagozat tagozatvezetőjeként és a szakkollégium egyik alelnökeként szervezői feladatokat is elláttam, valamint egy tanulmánykötet szerkesztésében is részt vettem. Úgy gondolom, hogy ezeket a tapasztalatokat nem, vagy csak sokkal nehezebben tudtam volna megszerezni az Óriás Nándor Szakkollégium nélkül. Legjobb élményként nem is egy eseményt jelölnék meg, hanem azt, hogy mindig szeretettel fogok visszagondolni a kedd esti küldöttgyűlésekre és a társaságra, akik közül sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot.

 

Segített és ha igen hogyan a szakkollégiumi tagság elérni azokat az eredményeket, amelyekkel jelenleg büszkélkedhetsz?

 

A szakkollégiumnak köszönhetően lehetőségem nyílt több előadást is tartani, először csak tíz-húsz ember előtt, de volt olyan eset is, hogy közel száz hallgató ült a teremben és élőben közvetítették a prezentációt. Ezeknek köszönhetően tapasztalatot szereztem, hogy milyen érzés kiállni az emberek elé és beszélni, ami egy jogász számára – különösen a klasszikus bíró, ügyvéd, ügyész pályákon – elengedhetetlen feladat. Emellett a tanulmányok az íráskészségemet is fejlesztették, ami szintén hasznos a határozat-tervezetek, keresetlevelek megfogalmazásánál. Ezeknek az impulzusoknak és készségeknek köszönhetően ki akartam próbálni magam nemzetközi terepen is, így 2019-ben két kolléganőmmel, dr. Gyuranecz Franciskával és dr. Papp Dorottyával Magyarországot képviseltük az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat által szervezett THEMIS elnevezésű nemzetközi fogalmazói versenyen és az elődöntőben első helyezést értünk el, valamint a legjobb előadásnak járó különdíjat is elhoztuk. Úgy gondolom, hogy a szakkollégium nyújtotta lehetőségek remekül felkészítenek a jogászi pályára, hiszen a jogszabályok ismerete mellett sok más attribútum szükséges ahhoz, hogy jó jogásszá váljon valaki.

Végül, de nem utolsó sorban tőled is megkérdezzük, amit eddig mindenkitől: mit üzennél a pécsi jogi kar jelenlegi hallgatóinak?

 

Az egyik legfontosabb üzenetem az lenne, hogy a tanulás mellett ne felejtsétek el építeni a kapcsolatokat! Járjatok be órákra, vegyetek részt a tudományos diákkörökön, csatlakozzatok a szakkollégiumhoz vagy valamilyen hallgatói szervezethez, járjatok el az egyetem által szervezett rendezvényekre, mivel sosem tudhatjátok, hogy merre sodor az élet és mikor lesz szükségetek egymás segítségére vagy támogatására.

 

Köszönjük szépen az interjút és további szakmai és magánéleti sikereket kívánunk!