Újratervezés a hazai építésügy igazgatásában: középpontban a CSOK

| Szám: 2016/II. |
Tanulmányok | Szerző: Krizsics Zorán

Az építésügy szerteágazó, összetett területe a közigazgatásnak, amelyet az épített környezet
kialakítása és védelme fog össze. Az építési környezetre vonatkozó jogi szabályozásban
születtek (és születnek) napjainkban olyan változások, reformszerű módosítások, amelyek
alapjaiban változtatják meg a hazai építésügyi igazgatást, annak évtizedekkel korábban
felállított rendszerét. Az egyszerű bejelentés intézményének (ismételt) bevezetése olyan, eddig
ismeretlen jogi helyzetet teremtett, amely előtt – kezdetben - az építtetők mellett az építésügyi
hatóságok is tanácstalanul álltak. A téma aktualitását igazolja, hogy napjaink építési
(településrendezési) jogának a lakosság széles körét érintő témája az új lakások építése,
vásárlása, valamint az azzal – bizonyos feltételek mellett - járó Családi Otthonteremtési
Kedvezmény.

pdf_stb

scriptura16ii_krizsics | PDF 778KB