A magister officiorum tisztségét betöltő személy a késő császárkori Római Birodalom egyik legfontosabb állami főtisztviselőjeként – hivatalára tekintettel – az államtanácsnak (sacrumconsistorium) is tagja volt. Az államtanács tagjai közül (quaestor sacri palatii, comes sacrarum largitionum, comes rerum privatarum, majd a későbbiekben a praepositus sacri cubicili voltak még comites consistoriani) ő volt a rangidős, s hivatali címe alapján a magister officiorum ténylegesen is gyakorolta a ’hivatalok főnöke’ jogköreit. A consistorium működtetésének központi személyisége volt, ami megmutatkozott abban is, hogy ő léphetett be először az üléseire. Főudvarmesterként az állami ceremóniák felelőse volt, aki kezdetben clarissimus, majd 372-től spectabilis, végül 384-től kezdődően illustris címet viselt. Gyakran előfordult, hogy nem csak a főcsászárok (Augusti), hanem az alcsászárok (Caesares) mellett is tevékenykedtek ilyen rangú személyek. A dominatus hivatali rendjét szabályozó Notitia Dignitatum alapján a magister officiorum irányítása alá tartozott a palotaőrség (scholae palatinae), a titkosügynökök (agentes in rebus), a fegyvergyárak (fabriciae) és a birodalmi posta (cursus publicus) is. Felügyelete alatt álltak a kancelláriai hivatalok (scrinia), a sacrum consistorium jegyzőkönyveit elkészítő notariusok és számos kisebb jelentőségű palotai alkalmazott is. Feladatai rendkívül sokrétűek és alapvető fontosságúak voltak. Hivatali megjelölése is mutatta, hogy elsősorban a palota hivatalainak (officia) irányítója volt, s ebbena minőségében összekötő szerepet játszott a császár és a provinciák között. Egyfajta belügyminiszterként is eljárt az egyes feladatok ellátására kiküldött ügynökei és a postaszolgálat irányítása révén. Az államtanács üléseinek igazgatása, meghallgatások tartása, küldöttek, követek fogadása és küldése révén a külügyminiszterihez hasonló feladatokat látott el. Szerteágazó jogköreinek teljesítésében kiterjedt udvari hivatali adminisztráció segítette. Tanulmányomban ennek a kiemelt szerepet játszó állami főhivatalnoknak a működését kívánom elemezni. Elsőként a tisztség megjelenését, majd ezt követően az udvari hivatalok körében kialakult vezetői (’kancellári’) feladatait, majd a belügyi (’belügyminiszteri’) és
külügyi (’külügyminiszteri’) jogköreit, végül katonai jellegű hatásköreit vázolom.