2016/I.

Krónika

| Szám: 2016/I. |
Krónika | Szerző: Óriás Nándor Szakkollégium

Négy éve újjáalakult Szakkollégiumunk 2015-2016-ban is töretlen lendülettel és aktivitással folytatta tevékenységét. 2015 decemberi számunk megjelenése óta számos szakmai programon vettünk részt valamint több sikeres rendezvényt szerveztünk. Tagjaink munkáját több rangos elismeréssel és díjjal is jutalmazták.

pdf_stb

scriptura16i_kronika | PDF 431KB

A felsőoktatás-igazgatás átszervezésének tendenciái

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Bárány V. Fanny

A felsőoktatási rendszer 2014-ben végrehajtott reformja alapjaiban változtatta meg annak modelljét, különös tekintettel a felsőoktatási autonómiára. Ennek okán a téma érdemi részeinek tárgyalása előtt szükséges rögzíteni, hogy a megváltozott rendszerszemlélet, a releváns alapjogok tartalmi és funkcióbeli átalakulása, a felsőoktatási intézmények szerepének újragondolása szükségessé teszi az autonómia fogalmának mind a (köz)jogelmélet, mind a (köz)joggyakorlat szemszögéből való újraértelmezését.

pdf_stb

scriptura16i_barany | PDF 613KB

Gondolatok az alternatív szankciók létjogosultságáról

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Hanák Dóra

Az alternatív szankciók létjogosultsága és rendkívüli szerepe már büntetőjogi tanulmányaim kezdete óta foglalkoztatnak. Az említett szankciófajták jelentősége nem csak azért növekedett meg, mert a büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége 142 %-os – amelynek előzménye többek között a szigorú büntetőpolitika, a kiszabott szabálysértési elzárások megnövekedett száma, és a meghosszabbodott büntetési tételek –, hanem a reszocializáció, a kárhelyreállítás és a sértetti érdekek előtérbe kerülése úgy vélem, hogy – a nemzetközi nyomásnak egyre inkább engedve – valódi szemponttá válnak. Az áldozatok érdekeinek figyelembevétele és védelmének szükségessége ugyanakkor alakítja is az emberi jogokhoz való általános viszonyt, s a társadalmak tagjai általánosan elfogadóbbá válnak a saját és mások jogainak korlátozásával és bizonyos kontrolleszközök alkalmazásával szemben. Ezzel együtt kár lenne tagadni, hogy piaci elvek hatják át a büntető igazságszolgáltatási szervek tevékenységét is. Ennek eredményeként a költség-haszonelemzés prioritása egyre erőteljesebb és minden túlzás nélkül központi motívummá válik.

pdf_stb

scriptura16i_hanak | PDF 572KB

A hatalommegosztás klasszikus jogintézménye alkotmányjogi szempontból

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Havasi Bianka

A tanulmányban a hatalommegosztás elvének, mint az alkotmányos jogállam egyik leghosszabb múltra visszatekintő alappillérének bemutatását teszem meg. Tény, hogy számos tanulmány foglalkozott már a hatalommegosztás koncepciójával, meglátásom szerint azonban a klasszikus montesquieu-i triász mára már meghaladottá vált, vagy legalábbis modern tartalommal tölthető meg. A hatalommegosztás klasszikus képlete, amikor hatalmi ágak álltak egymással szemben, gyökeresen megváltozott. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a témában sok, egymástól jelentősen eltérő nézet született. Mindezt alátámasztja, hogy többen már nem három, hanem négy, öt vagy még több hatalmi ágról beszélnek, így például megjelent a törvényhozástól elkülönült alkotmányozó hatalom, az Alkotmánybíróság, mint új hatalmi ág, az önkormányzatok, az autonóm jogállású közigazgatási hatóságok vagy épp a kormányzás és a tőle elkülönült közigazgatás.

pdf_stb

scriptura16i_havasi | PDF 586KB

Csekey István, a közjog hajdani pécsi professzora

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Jusztinger János

A Scriptura 2014/1. számában Óriás Nándorról, szakkollégiumunk névadójáról emlékeztünk meg. E tanulmány a magyar romanisztika pátriarchiai kort megélt XX. századi képviselőjének egykori kolozsvári egyetemi hallgatótársa, majd későbbi jeles pécsi tudós kollégája, a közjogász Csekey István előtt tiszteleg.

pdf_stb

scriptura16i_jusztinger | PDF 491KB

A dohánytermékek kiskereskedelmének hazai koncessziója

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Kis Kelemen Bence

Dolgozatom célja, hogy felvázolja a koncesszió jogintézményének természetét, különös tekintettel a koncessziós szerződésekre és a dohánytermékek kiskereskedelmének hazai szabályozására. Be kívánom mutatni az koncesszió intézményéhez kapcsolódó elméleti problémákat, a nemzeti dohányboltokra vonatkozó magyar jogszabályokat, illetve az ezzel kapcsolatos alkotmányossági aggályokat, az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos határozatának és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata tükrében.

pdf_stb

scriptura16i_kis | PDF 518KB

A névjog megjelenése a Polgári Törvénykönyvben

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Krausz Bernadett

A névjog (vagy névviselési jog) egy olyan terrénuma a jognak, amely több jogágon átível. Megtalálható a közjogban, nevezetesen az alkotmányjogban, a közigazgatási jogban, valamint kapcsolatban áll a büntetőjoggal is. Jellemzően azonban a magánjogban foglal helyet, azon belül is a személyiségi jogok körében, valamint a családjogban, a társasági jogban és a szellemi alkotások jogában. A következőkben a névviselési jog bemutatását egy rövid történeti áttekintéssel kezdem, majd a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései alapján elemzem.

pdf_stb

scriptura16i_krausz | PDF 479KB

A dohányzás tilalma

| Szám: 2016/I. |
Tanulmányok | Szerző: Kühár Noémi Marianna

Tanulmányom célja a vármegyék rendészeti igazgatásának, azon belül is a dohányzás szabályozásának bemutatása. Témaválasztásom oka a dohányzás tilalmának aktualitásán túl az, hogy kutatásom középpontjában a XVI-XVIII. századi rendi vármegyék rendészeti igazgatása áll. Ebből az igen szerteágazó és sok területet lefedő ágazatból igyekeztem kiválasztani azokat, amelyek a mai napig is jogi szabályozás tárgyát képezik. Így témámat nemcsak a jogtörténet irányából kívánom megközelíteni, hanem az élő joggal párhuzamba állítva a hatályos szabályozást is ismertetem. Így próbálok az Olvasónak minél teljesebb képet festeni arról, hogy megjelenésétől kezdve miként is alakult a dohányzás jogi szabályozása, és tilalmának megjelenése hogy vezetett a ma hatályos törvényi szabályozáshoz.

pdf_stb

scriptura16i_kuhar | PDF 480KB