Jótékonysági könyvgyűjtés

 

Szakkollégiumunk elnyerte a Nemzeti Tehetség Program támogatását, amelynek keretében vállaltuk, hogy jótékonysági könyvgyűjtést szervezünk rászoruló családok számára. A kezdeményezés célja, hogy az olyan családok gyermekei is hozzáférjenek kötelező olvasmányokhoz, mesekönyvekhez és családi könyvekhez, akik egyébként nem engedhetnék meg ezt maguknak. Szakkollégiumunk a pályázati program keretében egyfelől támogatást kapott arra, hogy egy meghatározott keretösszeg erejéig újonnan vásárolhasson könyveket, azonban ezt kiegészítendő azt is vállaltuk, hogy önkéntes alapon jótékonysági könyvgyűjtésbe kezdünk. Ehhez szeretnénk kérni az Önök, illetve a Ti segítségeteket.

 

Ha van olyan kötelező olvasmányod, mesekönyved vagy egyéb családi könyved ami feleslegessé vált és amelyet szeretnél jótékony célra felajánlani, akkor ne habozz, add le könyvedet a pécsi Jogi Kar HÖT+ Irodáján!

 

A gyűjtési időszak vége:

2020. február 14.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzati Testületének segítségét, valamint az Egyetemi Könyvtárét is, akik közreműködnek a jótékonysági gyűjtésben.

 

 

 

A könyvgyűjtés az NTP-SZKOLL-19-0022 sz. Nemzeti Tehetség Program pályázat keretében valósul meg.

Photo by Ed Robertson on Unsplash