Felvételi felhívás 2020-2021-es tanév őszi szemeszter

Felvételi felhívás

 

Az Óriás Nándor Szakkollégium (a továbbiakban: Szakkollégium) a Felvételi Szabályzat 6. §-a alapján a 2020-2021-es tanév őszi szemeszterében felvételt hirdet tagjai közé.

 

A Szakkollégium négy tagozata, a Bűnügyi, a Civilisztika, az Elméleti-történeti és a Közjogi Tagozata lehetőséget biztosít a pályázat benyújtására.

 

Felvételi jogosultság

 

A Szakkollégium által meghirdetett felvételi eljárásra az Állam- és Jogtudományi Kar aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendes jogász szakos hallgató adhatja be jelentkezését, aki legalább két lezárt félévvel rendelkezik.

 

Tanulmányi követelmények

 

Az a hallgató nyerhet felvételt, akinek a felvételi jelentkezés félévét megelőző két lezárt félévben a súlyozott tanulmányi átlaga legalább 4.00, és korrigált kreditindex-értéke szintén legalább 4.00, valamint teljesítési a Felvételi Szabályzat 5. §-ában tagozatonként meghatározott tárgyakat:

 

  1. A Bűnügyi Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette a Büntetőjog 1. elnevezésű kötelező tantárgyat.
  2. A Civilisztika Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette a Polgári jog 1. elnevezésű kötelező tantárgyat.ú
  3. Az Elméleti-történeti Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette a Római jog 2. és a Magyar állam- és jogtörténet 2. vagy az Egyetemes állam- és jogtörténet 2. elnevezésű tantárgyakat.
  4. A Közjogi Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette az Alkotmányjog 1. vagy a Közigazgatási jog 1. vagy a Nemzetközi jog 1. elnevezésű kötelező tantárgyak valamelyikét.

 

A felvételi eljárás menete

 

A felvételi eljárás lebonyolításáért tagozatonként felállított Felvételi Bizottságok felelnek. A Felvételi Bizottság elnöke a tagozat mentora, tagjai az Elnökség egy tagja, a tagozat vezetője, illetve a tagozat legalább két tagja.

 

A felvételi eljárás írásbeli és szóbeli fordulóból áll. A hallgató a Szakkollégiumba történő jelentkezését elektronikus úton nyújthatja be a Szakkollégium Elnökségének címezve a szakkollegium@ajk.pte.hu e-mail címen. A hallgató egyidejűleg több tagozathoz is benyújthatja jelentkezését.

 

A hallgató pályázatának tartalmaznia kell

  1. az aktív hallgatói jogviszony-igazolást,
  2. a tanulmányi követelmények teljesítésének ellenőrzését lehetővé tevő, a Tanulmányi Osztály által hitelesített leckekönyvet vagy kreditindexet,
  3. a kitöltött jelentkezési lapot, valamint
  4. a hallgató által választott témában megírt esszét.

Az írásbeli forduló

 

A jelölt az írásbeli forduló keretében a jelentkezése során választott tagozat által megjelölt egy témában legfeljebb két oldal terjedelemben esszét (a továbbiakban: pályamunka) nyújt be. A pályamunka végén fel kell tüntetni az elkészítéséhez felhasznált forrásokat. A pályamunka célja, hogy a jelölt számot adjon jogászi gondolkodásmódjáról. A Felvételi Bizottság a Szabályzat 2. sz. mellékletében szereplő szempontrendszer alapján értékeli a beérkezett pályamunkákat.

 

A Szakkollégium a 2020-2021-es tanév őszi szemeszterében tagozatonként az alábbi esszétémákat adja meg:

 

Bűnügyi Tagozat

  1. Az internetes zaklatás
  2. Gyermek tanú a büntetőeljárásban
  3. Kártalanítás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt
  4. A fiatalkorú bűnözés kriminológiai jellemzői
  5. Az írásvizsgálat helye a kriminalisztikában

 

Civilisztika Tagozat

  1. A törvényes zálogjog eseteinek bemutatása
  2. A gazdasági társaságok döntéshozó szerveire vonatkozó szabályozás a veszélyhelyzet alatt
  3. Munkáltató-e az Uber?
  4. A távmunka és a home office elhatárolása
  5. Az érvénytelenség, mint a szerződési szabadság korlátozása
  6. Az atipikus szerződések térnyerése a polgári jogban

 

Elmélet-történeti Tagozat

  1. Jog és erkölcs
  2. Reálszerződések az ókori Rómában
  3. A Habsburg Birodalom állam- és jogtörténetének alapvonalai

 

Közjogi Tagozat

  1. Államfelelősség a nemzetközi jogban és a COVID19 kapcsolata
  2. Alapvető jogok kontra állami beavatkozás a COVID19 kapcsán
  3. Az állami intézkedések hatása az önkormányzatok bevételeire a COVID19 világjárvány idején
  4. Az Európai Unió lépéseinek jogi kihívásai a COVID19 világjárvány leküzdése érdekében
  5. A magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet kontra egészségügyi válsághelyzet és veszélyhelyzet

 

 

A szóbeli forduló

 

A Felvételi Bizottság a pályázatok beérkezési határidejétől számított 5 munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja a jelölteket

a) a felvételi írásbeli fordulójának eredményéről,

b) a felvételi szóbeli fordulójának időpontjáról és helyszínéről, valamint

c) a felvételi szóbeli fordulójának témáját kijelölő legalább egy szakcikkről.

 

A felvételi szóbeli fordulójának lebonyolítására a fenti szerinti értesítést követő legalább három, legkésőbb nyolc napon belül sort kell keríteni.

 

A felvételi szóbeli fordulója nyilvános. A felvételi szóbeli fordulója során a jelölt válaszol a pályamunkája kapcsán felmerülő kérdésekre, majd szabad diskurzus keretében kifejti a megadott szakcikkekkel, valamint az általa írt esszé témájával összefüggő álláspontját. A szóbeli forduló célja, hogy a jelölt számot adjon jogászi érvelés-készségéről. A Felvételi Bizottság a Szabályzat 3. sz. melléklétében szereplő szempontrendszer alapján értékeli a jelölteket.

 

Döntés a felvételről

 

A Felvételi Bizottság a felvételről szóló döntését az írásbeli és szóbeli forduló eredményei alapján a szóbeli forduló napján hozza meg. A felvételi eljárás során összesen 50 pont (fordulónként legfeljebb 25-25) érhető el. Felvételt az a jelölt nyer, aki a felvételi írásbeli és szóbeli fordulóján összesen legalább 35 pontot elért.

 

A pontszámokat úgy kell megállapítani, hogy a Felvételi Bizottság tagjai a Szabályzat 2., illetve 3. sz. mellékletében szereplő szempontrendszer alapján egyénileg pontozzák a jelöltek írásbeli és szóbeli teljesítményét, majd a Felvételi Bizottság elnöke az adott jelölt által kapott pontszámokat átlagolja, majd lefelé kerekíti. Az egyes felvételi fordulók hivatalos eredményét az ily módon összesített pontszám jelenti. A Felvételi Bizottság egyes tagjai által adott pontszámok nem nyilvánosak.

 

Az Elnökség a Felvételi Bizottság döntésétől számított három munkanapon belül tájékoztatja a jelölteket a felvételi eredményéről, valamint a felvételt nyert hallgatók névsorát közzéteszi a Szakkollégium hivatalos weboldalán.

 

 

Pályázat beérkezésének határideje

 

2020. szeptember 23.

 

 

A felvételivel kapcsolatos kérdések esetén forduljon bizalommal a Szakkollégium tagjaihoz akár személyesen, akár a szakkollegium@ajk.pte.hu e-mail címen.

 

 

Kelt Pécsett, 2020. szeptember 7. napján

 

 

 

Elnökség

Óriás Nándor Szakkollégium

 

Jelentkezési lap

Felvételi felhívás