Felvételi felhívás 2020-2021-es tanév tavaszi szemeszter

Felvételi felhívás

 

Az Óriás Nándor Szakkollégium (a továbbiakban: Szakkollégium) a Felvételi Szabályzat 6. §-a alapján a 2020-2021-es tanév tavaszi szemeszterében felvételt hirdet tagjai közé.

 

A Szakkollégium négy tagozata, a Bűnügyi, a Civilisztika, az Elméleti-történeti és a Közjogi Tagozata lehetőséget biztosít a pályázat benyújtására.

 

Felvételi jogosultság

 

A Szakkollégium által meghirdetett felvételi eljárásra az Állam- és Jogtudományi Kar aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali munkarendes jogász szakos hallgató adhatja be jelentkezését, aki legalább két lezárt félévvel rendelkezik.

 

Tanulmányi követelmények

 

Az a hallgató nyerhet felvételt, akinek a felvételi jelentkezés félévét megelőző két lezárt félévben a súlyozott tanulmányi átlaga legalább 4.00, és korrigált kreditindex-értéke szintén legalább 4.00, valamint teljesítési a Felvételi Szabályzat 5. §-ában tagozatonként meghatározott tárgyakat:

 

Bűnügyi Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette a Büntetőjog 1. elnevezésű kötelező tantárgyat.

Civilisztika Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette a Polgári jog 1. elnevezésű kötelező tantárgyat.

Az Elméleti-történeti Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette a Római jog 2. és a Magyar állam- és jogtörténet 2. vagy az Egyetemes állam- és jogtörténet 2. elnevezésű tantárgyakat.

Közjogi Tagozatba az a hallgató nyerhet felvételt, aki teljesítette az Alkotmányjog 1. vagy a Közigazgatási jog 1. vagy a Nemzetközi jog 1. elnevezésű kötelező tantárgyak valamelyikét.

 

A felvételi eljárás menete

 

A felvételi eljárás lebonyolításáért tagozatonként felállított Felvételi Bizottságok felelnek. A Felvételi Bizottság elnöke a tagozat mentora, tagjai az Elnökség egy tagja, a tagozat vezetője, illetve a tagozat legalább két tagja.

 

A felvételi eljárás írásbeli és szóbeli fordulóból áll. A hallgató a Szakkollégiumba történő jelentkezését elektronikus úton nyújthatja be a Szakkollégium Elnökségének címezve a szakkollegium@ajk.pte.hu e-mail címen. A hallgató egyidejűleg több tagozathoz is benyújthatja jelentkezését.

 

A hallgató pályázatának tartalmaznia kell

a) az aktív hallgatói jogviszony-igazolást,

b) az adatkezelési nyilatkozatot, 

c) a tanulmányi követelmények teljesítésének ellenőrzését lehetővé tevő, a Tanulmányi Osztály által hitelesített leckekönyvet vagy kreditindexet,

d) a kitöltött jelentkezési lapot, valamint

e) a hallgató által választott témában megírt esszét.

 

A felvételi eljárással és a tagsággal kapcsolatos Adatkezelési Tájékoztató itt érhető el.

 

Az írásbeli forduló

 

A jelölt az írásbeli forduló keretében a jelentkezése során választott tagozat által megjelölt egy témában legfeljebb két oldal terjedelemben esszét (a továbbiakban: pályamunka) nyújt be. A pályamunka végén fel kell tüntetni az elkészítéséhez felhasznált forrásokat. A pályamunka célja, hogy a jelölt számot adjon jogászi gondolkodásmódjáról. A Felvételi Bizottság a Szabályzat 2. sz. mellékletében szereplő szempontrendszer alapján értékeli a beérkezett pályamunkákat.

 

A Szakkollégium a 2020-2021-es tanév tavaszi szemeszterében tagozatonként az alábbi esszétémákat adja meg:

 

Bűnügyi Tagozat

1. A pedofília – gyermekprostitúció, gyermekpornográfia – elleni büntetőjogi fellépés

2. A magánvádas eljárás jellegzetességei

3. A reintegrációs őrizet

4. A női bűnözés kriminológiai jellemzői

5. A kihallgatás, mint krimináltaktikai eljárás jelentősége a büntetőeljárásban

 

Civilisztika Tagozat

1. Az elévülés és a jogvesztő határidő bemutatás

2. Deliktuális és szerződésszegéssel okozott kár bemutatása

3. Munkaszerződés és a megbízási szerződés elhatárolása

4. Perelhető-e az állam?

5. Fogyasztó ösztönzése, vagy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat? A megtévesztő és agresszív reklámok szabályozása a hatályos magyar jogban, illetve a GVH gyakorlatában

 

Elmélet-történeti Tagozat

1. Használati jogviszonyok a római jogban

2. Az Amerikai Egyesült Államok állam- és jogtörténetének alapvonalai

3. A bírói hatalom, bírósági szervezetrendszer Magyarországon a 19.században

 

Közjogi Tagozat

1. Az Európai Unión kívülre történő adattovábbítás jogi kérdései

2. Szükséghelyzet alkotmányos aggályai

3. Az egészségügyi szolgálati jogviszony neuralgikus pontjai

4. A felsőoktatási modellváltás jogi kérdései

 

 

A szóbeli forduló

 

A Felvételi Bizottság a pályázatok beérkezési határidejétől számított 5 munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja a jelölteket

a) a felvételi írásbeli fordulójának eredményéről,

b) a felvételi szóbeli fordulójának időpontjáról és helyszínéről, valamint

c) a felvételi szóbeli fordulójának témáját kijelölő legalább egy szakcikkről.

 

A felvételi szóbeli fordulójának lebonyolítására a fenti szerinti értesítést követő legalább három, legkésőbb nyolc napon belül sort kell keríteni.

 

A felvételi szóbeli fordulója nyilvános. A felvételi szóbeli fordulója során a jelölt válaszol a pályamunkája kapcsán felmerülő kérdésekre, majd szabad diskurzus keretében kifejti a megadott szakcikkekkel, valamint az általa írt esszé témájával összefüggő álláspontját. A szóbeli forduló célja, hogy a jelölt számot adjon jogászi érvelés-készségéről. A Felvételi Bizottság a Szabályzat 3. sz. melléklétében szereplő szempontrendszer alapján értékeli a jelölteket.

 

Döntés a felvételről

 

A Felvételi Bizottság a felvételről szóló döntését az írásbeli és szóbeli forduló eredményei alapján a szóbeli forduló napján hozza meg. A felvételi eljárás során összesen 50 pont (fordulónként legfeljebb 25-25) érhető el. Felvételt az a jelölt nyer, aki a felvételi írásbeli és szóbeli fordulóján összesen legalább 35 pontot elért.

 

A pontszámokat úgy kell megállapítani, hogy a Felvételi Bizottság tagjai a Szabályzat 2., illetve 3. sz. mellékletében szereplő szempontrendszer alapján egyénileg pontozzák a jelöltek írásbeli és szóbeli teljesítményét, majd a Felvételi Bizottság elnöke az adott jelölt által kapott pontszámokat átlagolja, majd lefelé kerekíti. Az egyes felvételi fordulók hivatalos eredményét az ily módon összesített pontszám jelenti. A Felvételi Bizottság egyes tagjai által adott pontszámok nem nyilvánosak.

 

Az Elnökség a Felvételi Bizottság döntésétől számított három munkanapon belül tájékoztatja a jelölteket a felvételi eredményéről, valamint a felvételt nyert hallgatók névsorát közzéteszi a Szakkollégium hivatalos weboldalán.

 

 

Pályázat beérkezésének határideje

 

2021. február 21.

 

 

A felvételivel kapcsolatos kérdések esetén forduljon bizalommal a Szakkollégium tagjaihoz akár személyesen, akár a szakkollegium@ajk.pte.hu e-mail címen.

 

 

Kelt Pécsett, 2021. február 1. napján

 

 

 

Elnökség

Óriás Nándor Szakkollégium

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok