Beszámoló az NTP-SZKOLL-21-0018. sz. pályázat teljesítéséről

Beszámoló az NTP-SZKOLL-21-0018. sz. pályázat teljesítéséről

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy ezúton beszámolhatunk az Óriás Nándor Szakkollégium tevékenységéről az NTP-SZKOLL-21-0018. sz. pályázat keretében lezajlott programokról. A pályázatunk a "Joghallgatók szakmai tehetséggondozása, különös tekintettel a releváns XXI. századi technológiákra" címet viselte, amelynek keretében számos szakmai előadást hallgathattak meg tagjaink, illetve a Pécsi Tudományegyetem hallgatói. Kiadtunk egy tanulmánykötetet, amelyben szakkollégisták, valamint partnereink fejthették ki álláspontjukat különböző aktuális kérdésekről, amelyen felül további két tanulmány van születőben, amelyek várhatóan hazai folyóiratokban jelennek majd meg. A pályázat azonban nem kizárólag a szakmaiságról szólt, ugyanis a szakkollégium egyik alapgondolata a társadalmi felelősségvállalás, amelynek jegyében idén jótékonysági ruhagyűjtést rendeztünk. A projekt megvalósításában részt vett még a Collegium Iuridicum kolozsvári magyar szakkollégium is.

 

A részletes beszámoló ezen a linken olvasható. 

A tanulmánykötet ezen a linken érhető el.

A programról készült összefoglaló ezen a linken tekinthető meg. 

 

Ezúton szeretnénk megköszönni a támogatást.

 

 

 

A hír az NTP-SZKOLL-21-0018. pályázat keretében valósult meg.