Csendes Dóra

Csendes Dóra

Tagozat: Bűnügyi Tagozat

Csendes Dóra vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának másodéves hallgatója, 2022 tavasza óta az ÓNSZ bűnügyi tagozatának tagja. 

Már az első egyetemi évem után elhatároztam, hogy a Szakkollégium tagjává fogok válni, ugyanis a kari szervek közül ezt láttam a legmegfelelőbbnek a szakmai fejlődéshez. A jog szinte minden területe érdekel, így nem volt egyszerű tagozatot választanom, de eddigi tanulmányaim során a legnagyobb érdeklődést a büntetőjog és a kriminalisztika keltett bennem. Pályamunkámat az elítéltek társadalomba való visszailleszkedéséről írtam. Ez a téma már a felvételim előtt is foglalkoztatott és a későbbiekben is szeretnék vele foglalkozni. Úgy gondolom, hogy az ÓNSZ egy rendkívül befogadó és inspiráló közösség, ami egyben  remek lehetőséget biztosít új barátságok kialakításához is.