Hollósi Beatrix

Hollósi Beatrix

Tagozat: Bűnügyi Tagozat

Hollósi Beatrix vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának harmadéves hallgatója. A Szakkollégium tagjává 2022 őszén váltam, melybe főként szakmai fejlődésem érdekében jelentkeztem. Mindig is felkeltették az érdeklődésemet a különböző bűnügyek és az egyetemre való bekerülésem követően is elsőként a büntetőjog tantárgy volt az, ami igazán megfogott. Régi vágyam, hogy a jövőben a bűnügyi tudományokkal összefüggő jogterülettel foglalkozzak és ehhez úgy gondolom, hogy nagyban hozzásegítenek majd a Szakkollégium által kínált lehetőségek. Nagy örömmel tölt el, hogy egy szakmailag ennyire inspiráló és támogató közösségnek válhattam a tagjává és érdeklődve várom az elkövetkezendő éveket.