Ványik Paszkál Adrián

Ványik Paszkál Adrián

Tagozat: Bűnügyi Tagozat

Ványik Paszkál Adrián vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Az egyetemet 2022-ben kezdtem el, az ÓNSZ Bűnügyi Tagozatának pedig 2023 tavasza óta vagyok a tagja.

 

A bűnügyi tudományok már második félévben felkeltették az érdeklődésemet, ezért esett a választásom erre a tagozatra. Fontosnak tartom, hogy elméleti és gyakorlati tudásomat gyarapíthassam, erre pedig a szakkollégium rengeteg lehetőséget nyújt. Az ÓNSZ segít megismerkedni a kutatással, a publikálással, és nem utolsó sorban lehetőséget ad, hogy egy közösség tagja lehess, ami tapasztalataim szerint szükséges ahhoz, hogy a sokszor nehézkes egyetemi éveket kissé szebbé tudjuk tenni. Ezért örülök, hogy egy ilyen kedves, segítőkész és szakmailag kiemelkedő társaság tagjává válhattam és várom a közös munkát, amivel remélem olyan tudást tudunk szerezni, ami később a gyakorlatban is a segítségünkre válik majd.