Fuchs Vivien

Fuchs Vivien

Tagozat: Bűnügyi Tagozat

Fuchs Vivien vagyok, a PTE ÁJK negyedéves joghallgatója, illetve 2017 őszétől az ÓNSZ Bűnügyi Tagozatának tagja, majd 2018-tól tagozatvezetője. A jelentkezésemet már az egyetemi tanulmányaim előtt elhatároztam, ugyanis az egyetemi nyílt nap alkalmával a Szakkollégiumba is bepillanthattunk. A tagok összetartása és tudomány iránti eltökéltsége tisztán kivehető volt, amit később hallgatóként szintén tapasztaltam.

A szakkollégiumok alapvető célja a tudományokban való elmélyülés és a hallgatók szakmai fejlődésének segítése. Úgy gondolom ez kiváltképp igaz az Óriás Nándor Szakkollégiumra, ahol emellett egy baráti közösség tagjává is válik a hallgató. Ennek köszönhetően az anyagi büntetőjog iránti érdeklődésemet a legjobb helyen teljesíthetem ki.