Három évig voltam az ÓNSZ Közjogi Tagozatának tagja, ebből másfél évet tagozatvezetőként, egy évet pedig alelnökként töltöttem. Örömmel gondolok vissza a közös munkára, a számos versenyre, külföldi tanulmányútra, a Scriptura elindítására. A szakkollégiumi évek azóta is meghatározzák a mindennapjaimat.
Jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének tanársegédje vagyok, emellett budapesti székhelyű nemzetközi ügyvédi irodában energiajoggal foglalkozom. Az egyetemi évek alatt és az ÓNSZ-ben szerzett tapasztalatokat azóta is folyamatosan hasznosítom, és továbbadom a fiatalabb generáció számára.