Dr. Kühár Noémi Marianna vagyok, 2018 júniusában végeztem a Jogi Karon. Egyetemi éveim kezdete óta érdeklődök a jogtörténet iránt, harmadéves koromtól az Óriás Nándor Szakkollégium Elméleti-történeti Tagozatának tagja voltam. A rendészeti igazgatás kezdeti szakaszával foglalkozó dolgozatommal a Karról elsőként vehettem részt az OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában, ahol III. helyezést értem el. A jogtörténet mellett az alkotmányjoggal is a kezdetektől szimpatizáltam, ennek eredményeként az Országgyűlés Hivatalánál töltöttem a szakmai gyakorlatomat. A Jogtörténeti és az Alkotmányjogi Tanszéknek is több éven keresztül a demonstrátoraként tevékenykedtem, emellett a Jogtörténeti és az Alkotmányjogi Tudományos Diákkörnek is tagja voltam.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájának doktoranduszaként a központi jogalkotás, azon belül is a Törvényalkotási Bizottság tevékenysége képezi kutatásom tárgyát. Jelenleg az Országgyűlés Hivatala Törvényhozási Igazgatóságának jogi munkatársaként szerencsésnek mondhatom magam, hogy a kutatásom központi témáját a gyakorlatban tudom figyelemmel kísérni, és a parlamenti jog alkalmazását a valós élethelyzetekben tanulmányozhatom.