Örömömre szolgál, hogy részese lehetek egy olyan szervezetnek, amely a közösségi programok szervezése mellett szakmai tevékenységet is folytat. Úgy gondolom, hogy a kötelezően teljesítendő órákon felül érdemes és szükséges egy-egy területen belül elmerülni, hiszen így találhatjuk meg azt, ami igazán felkelti az érdeklődésünket. Ezen okból jelentkeztem a tagozatba.
Pályamunkámat az érvénytelenség és hatálytalanság pragmatikus megközelítésének témájában nyújtottam be különös tekintettel az általános szerződési feltételek
tisztességtelenségének kérdéskörére. A magánjogi szabályozás számos speciális rendelkezést alkalmaz ezen a területén, főleg a fogyasztók, mint gyengébb fél védelme érdekében és a blankettaszerződések elterjedésével sok vitás kérdést vet fel a gyakorlatban. A későbbiekben is szeretnék az említett területtel foglalkozni, amelyre remek lehetőséget biztosít a szakkollégium.
Hiszem, hogy az ilyen jellegű lehetőségek megragadása előnnyé válik a jövőben, ezért igyekszem ezeket minél jobban kihasználni.
Megtisztelő számomra, hogy tagja lehetek ennek az elhivatott és összetartó közösségnek.