Palatinus Fanni vagyok, 2017-ben nyertem felvételt a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karára. Számomra mindig fontos volt, hogy az egyetem mellett olyan plusz tudáshoz jussak, ami segít abban, hogy az elméletet és a gyakorlatot mélyebben magaménak tudhassam.
Már másodéves joghallgatóként megfogalmazódott bennem, hogy a magánjogi jogterülettel, ezen belül a polgári joggal kívánok foglalkozni, ezért csatlakoztam akkor a Polgári Jogi Tudományos Diákkörhöz. Kutatásaimat a sportjog témakörben kezdtem el, azon belül a sportolók szerződéskötési gyakorlatát, sokszínűségét vizsgálom. Úgy gondolom az ÓNSZ Civilisztika Tagozat remek lehetőség arra, hogy tanulmányaimat, valamint az érdeklődési körömben végzett kutatásomat elmélyítsem, hiszen a Tagozaton belül hallgatótársaim hasonló magánjogi érdeklődéssel rendelkeznek, ezzel segítve egymást, közösen tudunk érvényesülni akár az egyetemen, vagy azon kívül is.