Horváth Dominik

Horváth Dominik

Tagozat: Közjogi Tagozat

Horváth Dominik vagyok és igyekszem az egyetemi éveimből mind szociálisan, mind pedig szakmailag a legtöbbet kihozni, hiszen hallgatói éveinkkel is folyamatosan alapozzuk a jövőnket, amelyből fakadóan érdemes élni minden építő jellegű lehetőséggel.

 

A szakkollégium egy olyan közösséget takar, amelynek minden tagja szakmailag a legtöbbet szeretné kihozni magából. Egy nagyon erős húzó erőt jelent ebbe a csapatba tartozni, amely miatt nagyon hálás vagyok.

Szakmailag úgy érzem, hogy a karon a legtöbb segítséget a kollégium biztosíthatja és én is bizonyítani szeretném, hogy aktív és hasznos tagja lehetek az ONSZ-nek, ezt leginkább közigazgatási jogi, valamint pénzügyi jogi témakörökön belül szeretnék megmutatni. A fő érdeklődési köröm az adózásnak a jogi szabályozásai, azon belül is a nagyobb vállaltoknak az adózási szokásainak, illetve a nemzetközi és nemzeti szabályozásoknak a kapcsolata.