Az Augustus által létrehozott államberendezkedés új közjogi viszonyokat teremtett Rómában. A kezdeti időszak után egyre nyilvánvalóbbá vált a principatus egyeduralmi jellege. Mivel ezt Augustus politikai óvatosságból igyekezett palástolni, a császári hatalomnak sem alakult ki egységes koncepciója, vagyis a principatus államrendje nem egy megszilárdult jogi intézményrendszeren alapult, hanem inkább különböző hatáskörök gyűjteménye, ezek egy kézben való összefogása volt. Ezt kihasználva Augustus utódainak alkalmuk nyílt rá, hogy a császári hatalom egyes elemei közül hajlamaiknak és a kor kihívásainak megfelelően hol egyikre, hol másikra helyezzék a hangsúlyt. Így az egyes uralkodók, illetve a hosszabban hatalmon lévők különböző uralkodási periódusainak történeti tanulmányozása teszi lehetővé a princeps hatalmának meghatározását annak csaknem három évszázados időszaka során. Célszerűnek látom a továbbiakban az egyes uralkodó dinasztiák, illetve rövidebb korszakok szerinti bontásban bemutatni a principatus közjogi rendszerének változásait.
A magister officiorum tisztségét betöltő személy a késő császárkori Római Birodalom egyik legfontosabb állami főtisztviselőjeként – hivatalára tekintettel – az államtanácsnak (sacrumconsistorium) is tagja volt. Az államtanács tagjai közül (quaestor sacri palatii, comes sacrarum largitionum, comes rerum privatarum, majd a későbbiekben a praepositus sacri cubicili voltak még comites consistoriani) ő volt a rangidős, s hivatali címe alapján a magister officiorum ténylegesen is gyakorolta a ’hivatalok főnöke’ jogköreit. A consistorium működtetésének központi személyisége volt, ami megmutatkozott abban is, hogy ő léphetett be először az üléseire. Főudvarmesterként az állami ceremóniák felelőse volt, aki kezdetben clarissimus, majd 372-től spectabilis, végül 384-től kezdődően illustris címet viselt. Gyakran előfordult, hogy nem csak a főcsászárok (Augusti), hanem az alcsászárok (Caesares) mellett is tevékenykedtek ilyen rangú személyek. A dominatus hivatali rendjét szabályozó Notitia Dignitatum alapján a magister officiorum irányítása alá tartozott a palotaőrség (scholae palatinae), a titkosügynökök (agentes in rebus), a fegyvergyárak (fabriciae) és a birodalmi posta (cursus publicus) is. Felügyelete alatt álltak a kancelláriai hivatalok (scrinia), a sacrum consistorium jegyzőkönyveit elkészítő notariusok és számos kisebb jelentőségű palotai alkalmazott is. Feladatai rendkívül sokrétűek és alapvető fontosságúak voltak. Hivatali megjelölése is mutatta, hogy elsősorban a palota hivatalainak (officia) irányítója volt, s ebbena minőségében összekötő szerepet játszott a császár és a provinciák között. Egyfajta belügyminiszterként is eljárt az egyes feladatok ellátására kiküldött ügynökei és a postaszolgálat irányítása révén. Az államtanács üléseinek igazgatása, meghallgatások tartása, küldöttek, követek fogadása és küldése révén a külügyminiszterihez hasonló feladatokat látott el. Szerteágazó jogköreinek teljesítésében kiterjedt udvari hivatali adminisztráció segítette. Tanulmányomban ennek a kiemelt szerepet játszó állami főhivatalnoknak a működését kívánom elemezni. Elsőként a tisztség megjelenését, majd ezt követően az udvari hivatalok körében kialakult vezetői (’kancellári’) feladatait, majd a belügyi (’belügyminiszteri’) és
külügyi (’külügyminiszteri’) jogköreit, végül katonai jellegű hatásköreit vázolom.
Óriás Nándorra (1886–1992) a pécsi jogi kar egykori legendás római jogi professzorára történő
emlékezés nem csupán születésének 130. évfordulója kapcsán nyer aktualitást, hanem a
korábban ismert, életrajzát módosító dokumentumoknak a közelmúltban való előkerülése
szintén szükségessé teszi életének, munkásságának rövid értékelő bemutatását. Egerben és
Pécsett is oktató Óriás Nándor életművével már több tanulmány is foglalkozott, ezért rövid
értekezésemben csupán az új adatok dokumentálására és a szélesebb nyilvánosság előtt eddig
ismeretlen közjogi írásának (Óriás Nándor: N. A. Maskin: Augustus principátusa c. művének
ismertetése) vizsgálatára törekszem.