Az adatvédelem, mint jogintézmény viszonylag fiatal, mégis a digitális technológiák gyors fejlődése miatt napjainkra az uniós jog egyik legdinamikusabban változó területévé vált. Bár az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletével a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: GDPR) 2016-os elfogadásával az Európai Unió átfogó és egységes keretet teremtett a személyes adatok kezelésére, a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) megjelenése újraértelmezte az adatvédelem határait. Az MI rendszerek tömeges adatfelhasználása, automatizált döntéshozatala és a „black box” jelenség mind olyan kihívások, amelyek a GDPR egyes rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazhatóságát is kérdésessé tehetik. Ennek a helyzetnek az uniós válasza a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok (a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály) megállapításáról és egyes uniós jogalkotási aktusok módosításáról szóló rendeletet (továbbiakban: AI Act), amely elsőként próbálja jogszabályi szinten keretbe foglalni a MI technológiai és alapjogi kockázatait.
„Könnyű elítélni a bűnözést, ha az ember olyan gazdagságban élhet, hogy távol tartja magát tőle.” Ez az idézet Trevor Noah, író-producer-komikustól származik, melyet a Born a crime (magyarul Bűnben születtem) című önéletrajzi könyvében ír le. Ezen állítás széleskörű konszenzust élvez, még azon egyének körében is, akik anyagi egzisztenciális biztonságuk tekintetében privilegizált helyzetben vannak. Azonban nem mindenki van ebben a privilegizált helyzetben. Sokan arra kényszerülnek, hogy a mindennapi megélhetésüket valamilyen jogellenes cselekmény útján biztosítsák.
Kevés olyan megosztó kérdés létezik társadalmunkban, mint a művi terhességmegszakítás (a továbbiakban: abortusz). Ennek számos oka van, hiszen a terhesség mesterséges úton történő megszakítása egyszerre érinti az emberi élethez, a döntési autonómiához, valamint az emberi méltósághoz (különös tekintettel a magzat életére) fűződő, alapvető emberi jogainkat. Megjegyezném továbbá, hogy habár a témakör a jogtudományt és a politikai gondolkodást is erősen megosztja, nem lehet elmenni amellett, hogy jelen témakörben nem csupán jogi, vagy egy politikai eszméről van szó, hanem a társadalom erkölcsi és vallási alapértékei is hangsúlyos szerepet kapnak. Az abortuszról folytatott vita számos kérdést vet fel. Többek között a vita szorosan összefonódik azzal, hogy az ember önmagát és az élethez való viszonyát hol értelmezi: hol kezdődik az emberi élet? Ki rendelkezhet az emberi test felett? Az államnak lehet-e szerepe egy ilyen döntés meghozatalában? Ha igen, akkor ez a döntési jogköre meddig terjed? Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezekre a kérdésekre nincs univerzális válasz. Tanulmányomban nem kívánok állást foglalni az abortusz megengedhetőségéről, vagy tiltásáról, jelen dolgozatom célja egy összehasonlító elemzés elvégzése, amellyel képet kaphatunk a művi terhességmegszakítás hazai szabályozásáról összehasonlítva két, kevésbé megengedő európai jogrendszerrel.
Az állatvédelem és az állatokkal kapcsolatos szabályok egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be nem csak a köz-, hanem a tudományos életben is, ennek kapcsán a jogi ismeretek szerepe pedig kiemelkedő. Az állatok magánjogi státuszának, dologi helyzetének kérdésével foglalkozó szakirodalom széleskörű, szinte mindegyikben megállapítást nyer a téma hangsúlyos római jogi hagyománya.
Az elmúlt évtizedekben tapasztalható, ez idáig soha nem látott mértékű technikai fejlődés, modernizáció, valamint emberiség-szintű tudásbázis bővülés új kérdéseket, kihívásokat állít. Az ebből fakadó kérdésekkel úgy a jogalkotóknak, mint a jogalkalmazóknak egyaránt szembe kell nézni, az azonban értelemszerűen nem elvárható az eljárásban résztvevő felektől, hogy minden szakterületre kiterjedő – az eljárás helyes lefolytatásához elégséges – tudással rendelkezzenek. A szakértők szükségességét, az eljárásban betöltött kulcsfontosságú szerepüket mi sem mutatja jobban, mint az, hogy – bár minden kétséget kizáróan jóval szűkebb volt a felmerülő kérdések közül azoknak a köre, amelyeket a „hétköznapi” jogalkalmazó csak segítséggel tudott megfelelően megítélni – már a római jog is ismerte az intézményt.
„Duarum civitatum civis noster esse iure civili nemo potest: non esse huius civitatis qui se alii civitati dicarit potest.” – hangzott el Marcus Tullius Cicero szónoklatában, Kr. e. 56-ban. Lucius Cornelius Balbust polgárjogának megkérdőjelezése okán állították bíróság elé, védelmében Pompeiust és Crassust követően Cicero szólalt fel, s védőbeszédét a köztársaság kori római civitas egyik jelentős forrásaként tartják számon. A per fókuszában a polgárjog megszerzésének, megtartásának és elveszítésének kérdéskörei álltak, továbbá a beszédben hangsúlyos, központi szerepet kap a kettős (többes) polgárjog kérdése is. Jelen tanulmányban arra törekszem, hogy a perbeszéd kettős polgárjogot érintő megállapításai által, valamint Cicero De Legibus című munkájában megtalálható „kettős haza” elmélettel szemléltessem a késő köztársaság kori többes polgárság lehetőségeit, illetve viszonyrendszerét. A tanulmányban kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy bemutassam a felmerülő római jogi jogintézmények, valamint a mai, modern (uniós) jogrendszer közötti kapcsolódási pontokat, szem előtt tartva, hogy az ókori Rómát a mai modern Európához hasonlítani nehéz vállalkozás, hiszen a körülmények szignifikánsan eltérnek egymástól, mind kulturális, mind politikai, mind gazdasági értelemben.
Az élelmiszerpiac globalizálódásával a kistermelők egyre inkább szorulnak ki a termelésből és kap helyet az ipari, avagy konvencionális mezőgazdaság, amelynek számos társadalmi és környezeti hátránya is van. Erre nyújtanak megoldást a rövid ellátási láncok, amelyek megjelenési formája igencsak változatos. Tanulmányom középpontjában a kosár- avagy bevásárlóközösségek témája áll, amely mára egy hálózattá nőtte ki magát Magyarországon, és a fenntartható fejlődés lehetséges útját jelenti. A bevásárlóközösségek jogi szabályozása azonban figyelemmel azok eltérő struktúrájára, igencsak hiányos. Jelen tanulmány a hazai bevásárlóközösség mozgalom átfogó bemutatására, a rövid ellátási láncban történő elhelyezésére, továbbá jogi hátterének vizsgálatára törekszik. Meglátásom szerint elsőként érdemes a rövid ellátási láncok európai uniós, majd hazai szabályozásából kiindulni, és csupán ezt követően rátérni a bevásárlóközösség mozgalomra, hiszen utóbbi részét képezi az ellátási láncnak.
A környezetvédelem napjaink rendkívül fontos és egyik legtöbbet vitatott kérdése mind gazdasági és társadalmi, mind politikai szempontból, helyi és globális szinten egyaránt. Magyarország sem kivétel ez alól. A környezet romló állapota minden állampolgárt egyre közvetlenebb módon érint: az egészséges környezethez való alapjogon (és igényen) túl ipari és fogyasztóvédelmi szempontból is felmerül a személyes érintettség kérdése. Az állampolgárok környezettudatosságra történő felhívása több platformon is zajlik: többek között az iskolákban már a diákok is részesülnek környezetvédelmi oktatásban, emellett a nemzetközi és nemzeti „zöld” sajtó – a környezetvédelmi zsurnalisztika és publicisztika1 – egyre többet foglalkozik a környezetvédelem kérdésével, ami hozzájárul az emberek figyelmének felkeltéséhez és a környezetvédelem iránti érdeklődés növeléséhez. Továbbá fontosnak tartom kiemelni a civil szervezetek (pl.: Greenpeace Magyarország Egyesület, Holocén Természetvédelmi Egyesület, Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Egyesület) környezetvédelmet népszerűsítő tevékenységét is.