A 2025/2026-os tanév őszi félévét tekintve az Óriás Nándor Szakkollégium ugyancsak egy eredményes szemesztert tudhat maga mögött. Számos tudományos, szakmai és közösségépítő rendezvény került megvalósításra, amelyek egyaránt szolgálták a hallgatók szakmai fejlődését és a szakkollégiumi közösség erősítését. A félév során a Mohácsi Vízi Határátkelőhelyen szakmai kirándulást is tettünk, ahol megismerkedhettünk a schengeni határforgalom szabályozásával, az adminisztratív folyamatokkal, valamint a rendőrség szerepével és a SIS II rendszer működésével.
A 2024/2025-ös tanév tavaszi szemesztere is sikeresen zajlott az ÓNSZ számára. Szakkollégistáink számtalan versenyeredménnyel, szakmai- és csapatépítő programmal és tudományos publikációkkal a hátuk mögött fejezhették be a félévet. A felvételi eljárás során öt új taggal bővült a Szakkollégium, illetve egy tagunk sikeresen átjelentkezett egyik tagozatunkból egy másik tagozatunkba. A Bűnügyi Tagozatba Böhm Patrik nyert sikeresen felvételt, a Civilisztika Tagozat Gombolai Nórát és Kubatovics Júliát köszönthette tagjai közt, míg a Közjogi Tagozatba Balogh Katalin Kitti, Papp Barnabás és Zsolnai Márk András felvételizett sikeresen. Kőszegi Gergő az Elméleti-Történeti tagozatból eredményesen átjelentkezett a Közjogi Tagozatba.
A 2024/2025-ös tanév őszi szemesztere is a végéhez ért: a Szakkollégium tagjai a félévet az Intézményi, illetve ezáltal az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (továbbiakban: OTDK) való készülés jegyében töltötték, különböző workshopokon vettek részt, majd helyt álltak az intézményi Tudományos Diákköri Konferencián (továbbiakban: TDK), a félév végén pedig a Collegium Iuridicummal közösen írt tanulmánykötetünk is megjelent.
A 2023/2024-es tanév tavaszi szemesztere is sikeresen zajlott, Szakkollégistáink számtalan versenyeredménnyel, szakmai- és csapatépítő programmal és tudományos publikációkkal a hátuk mögött fejezhették be a félévet. A szemeszter főként az elméleti és gyakorlati elmélyülésről szólt, egyfajta előzetes felkészülésként a következő évi Tudományos Diákköri Konferenciára.
A 2023/2024-es tanév őszi szemesztere igazán tartalmasan telt: a Szakkollégium tagjai számos szakmai és csapatépítő programon vehettek részt, mindemellett pedig versenyeredményeikkel, tudományos publikációikkal öregbítették a Szakkollégium hírnevét.
A 2022/2023-as tanév tavaszi szemesztere szakmai- és csapatépítő programokban, versenyeredményekben, tudományos publikációkban volt gazdag. Az előző félévhez hasonlóan a mostani is leginkább az Országos Tudományos Diákköri Konferencia köré épült, melyen rendkívül sok szép eredmény született, így szakkollégistáink egyéni versenyeredményeivel is büszkélkedhetünk.
A 2022/2023-as tanév őszi szemeszterében is számos szakmai és csapatépítő programon vehettek részt a szakkollégium tagjai. Ugyanakkor ez a félév legfőképpen az elméleti és gyakorlati elmélyülésről szólt, a Tudományos Diákköri Konferencia kari fordulója állt a középpontban.
Az online oktatás utáni első teljes tanév, így ez a szemeszter is sikeresen zajlott, szinte a Covid-időszak előtti állapothoz volt hasonló. A Szakkollégium tagjai izgalmas és eredményekben gazdag félévet tudhatnak maguk mögött mind közösségi, mind egyéni szinten.