Szívós Alexander cikkei

A Quaestor botrány megközelítése gazdasági jogi szempontból

| Szám: 2017/I. |
Tanulmányok | Szerző: Szívós Alexander

A Quaestor ügy okkal nevezhető a társadalom széles körét érintő brókerbotránynak, hiszen a megkárosított személyek száma több tízezres nagyságrendre becsülhető, soraikban magánbefektetőkkel, önkormányzatokkal és államigazgatási szervekkel. A Quaestor alapítója Tarsoly Csaba, mint fő vádlott és vádlott társai ellen sikkasztás és csalás vádjával folytatnak büntetőeljárást a Fővárosi Ítélőtáblán, sőt még további bűncselekményekben -pénzmosás, hűtlen kezelés, okirat hamisítás- nyomoznak a Quaestor perben vádolt személyek után. Tarsoly Csaba két évig tartó előzetes letartóztatásából kiengedve, házi őrizetben várja a bűntető ügy kimenetelét. A közelmúltban azonban nem csak a Quaestor befektetői jártak pórul, mert a cégcsoport bukásával mondhatni párhuzamos időben omlott össze a Buda-Cash Brókerház, valamint a Hungária Értékpapír Zrt. ügyfelei számára. Kijelenthető, hogy a rendszerváltás óta egymást érik Magyarországon a becsődölt brókercégek, a csaló álbrókerek tömegeket vertek már át.

pdf_stb

scriptura17i_szivos | PDF 394KB

MiFID rezsim és az abban bekövetkező változások

| Szám: 2017/II. |
Tanulmányok | Szerző: Szívós Alexander

Markets in Financial Instruments Directive, ismertebb nevén MiFID irányelv, egy egységes szabályrendszer kialakítását hivatva 2007. november 1. óta alkalmazandó az Európai Unió (továbbiakban: EU) egész területén. Létrehozásának szükségessége onnan eredeztethető, hogy az ezredfordulót követően egyre több vállalkozás lépett elő a pénzügyi piacok aktív szereplőjévé, portfoliójuk sokkal összetettebb és szélesebb körű szolgáltatásokat kínált, mint korábban, az ebből levont következtetések értelmében pedig világossá vált, hogy a közösségi jogi kereteknek le kell fedniük a befektető-központú tevékenységek teljes körét.

pdf_stb

scriptura17ii_szivos | PDF 504KB