A 2015-ös év az Európai Unió történetében eleddig nem látott intenzitású migrációs és menekültügyi kihívásokat hozott magával. A menekültügyre vonatkozó jogi szabályozás háromszintű rendszerben létezik Európában: nemzetközi jogi, uniós jogi, és tagállami jogszabályok egyaránt vonatkoznak rá, és e szabályozási rétegek metszéspontjaiban ellentmondásos helyzetek is előállhatnak. E tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a menekültjogra vonatkozó egyes nemzetközi jogi és uniós szabályai milyen viszonyban – netán kölcsönhatásban – állnak egymással.
A XIX. század második felének politikusai megnyilvánulásaikban mind pozitív, mind negatív értelemben hangoztatták, hogy az állami oktatás már a felvilágosult abszolutizmus korában megvalósult hazánkban. Ezért szükséges, hogy az alábbi tanulmányban a vizsgált korszakon túl annak előzményei is említésre kerüljenek.
A magister officiorum tisztségét betöltő személy a késő császárkori Római Birodalom egyik legfontosabb állami főtisztviselőjeként – hivatalára tekintettel – az államtanácsnak (sacrumconsistorium) is tagja volt. Az államtanács tagjai közül (quaestor sacri palatii, comes sacrarum largitionum, comes rerum privatarum, majd a későbbiekben a praepositus sacri cubicili voltak még comites consistoriani) ő volt a rangidős, s hivatali címe alapján a magister officiorum ténylegesen is gyakorolta a ’hivatalok főnöke’ jogköreit. A consistorium működtetésének központi személyisége volt, ami megmutatkozott abban is, hogy ő léphetett be először az üléseire. Főudvarmesterként az állami ceremóniák felelőse volt, aki kezdetben clarissimus, majd 372-től spectabilis, végül 384-től kezdődően illustris címet viselt. Gyakran előfordult, hogy nem csak a főcsászárok (Augusti), hanem az alcsászárok (Caesares) mellett is tevékenykedtek ilyen rangú személyek. A dominatus hivatali rendjét szabályozó Notitia Dignitatum alapján a magister officiorum irányítása alá tartozott a palotaőrség (scholae palatinae), a titkosügynökök (agentes in rebus), a fegyvergyárak (fabriciae) és a birodalmi posta (cursus publicus) is. Felügyelete alatt álltak a kancelláriai hivatalok (scrinia), a sacrum consistorium jegyzőkönyveit elkészítő notariusok és számos kisebb jelentőségű palotai alkalmazott is. Feladatai rendkívül sokrétűek és alapvető fontosságúak voltak. Hivatali megjelölése is mutatta, hogy elsősorban a palota hivatalainak (officia) irányítója volt, s ebbena minőségében összekötő szerepet játszott a császár és a provinciák között. Egyfajta belügyminiszterként is eljárt az egyes feladatok ellátására kiküldött ügynökei és a postaszolgálat irányítása révén. Az államtanács üléseinek igazgatása, meghallgatások tartása, küldöttek, követek fogadása és küldése révén a külügyminiszterihez hasonló feladatokat látott el. Szerteágazó jogköreinek teljesítésében kiterjedt udvari hivatali adminisztráció segítette. Tanulmányomban ennek a kiemelt szerepet játszó állami főhivatalnoknak a működését kívánom elemezni. Elsőként a tisztség megjelenését, majd ezt követően az udvari hivatalok körében kialakult vezetői (’kancellári’) feladatait, majd a belügyi (’belügyminiszteri’) és
külügyi (’külügyminiszteri’) jogköreit, végül katonai jellegű hatásköreit vázolom.
Az Európai Unió versenypolitikája az egyik meghatározó elem a belső piac hatékony, a vásárlói igényeket kielégítő, alacsony árakat, széles választékot, és magas minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtó működésében.Szükséges, és hasznos az EU-s szintű gazdasági versenyszabályozás, hiszen az európai integráció, a globalizáció és a nemzetközi interdependencia fokozódása növeli annak veszélyét, hogy az egyes államokban megvalósított, vagy akár több állam joghatóságán átívelő cselekmények versenytorzító hatása egész nagy régiókra, sőt, adott esetben akár a teljes belső piacra negatív hatást fejtsen ki, veszélyeztetve, vagy csökkentve a fogyasztói jólétet. Ez indokolja, hogy a gazdasági verseny torzulásmentes működése Uniós szintű hatáskört is jelentsen. Kétségtelen tény, hogy a verseny végső célja, hogy a piaci szereplők jobbak legyenek vetélytársaiknál, és hogy kiszorítsák azokat. Továbbá az is igaz, hogy a verseny innovációra sarkallja a vállalkozásokat, jót tesz a hatékonyságnak, ugyanakkor az Európai Unió versenypolitikájának középpontjában a fogyasztói érdekek védelme áll,ezért a szabályozás a piac egész struktúráját, felépítését, és működését a fogyasztói érdekek védelmének elsődlegessége alapján látja el. Mindazonáltal le kell szögezni, hogy az EU versenyjoga olyan rendszert alkot, amelynek nem a tökéletes, hanem a működő („hatásos”) verseny fenntartása, és nem csak a versenytársak, vagy fogyasztók érdekeinek közvetlen védelme, hanem „magának a versenynek a védelme is” célja, hiszen az egyéb célok nem lennének elérhetőek e premissza nélkül.
Az Uniós versenypolitika tehát fontos sarokköve a gazdasági integrációnak, elsősorban a közös piac stabil, hatékony és méltányos működésének biztosítása révén, másrészt kétségtelen célja, és feladata a fogyasztói jólét már elért színvonalának megtartása, valamint növelése.