Bár a római jog nem hatályos, mégsem mondható csupán holt jognak, ugyanis jogászi gondolkodásunkra és mai jogrendszerünkre jelentős hatása van. A rómaiak a maguk jogát ius civileként, vagy ünnepélyesebben ius Quiritiumként emlegették, mert azt nem az állam, hanem az azt alkotó polgárok (cives, Quirites) jogának tekintették. Ma már a ius civile alatt, fordítási okokból, a polgári jogot értjük, pedig a római jog fogalma jóval tágabb tartalommal bír. Történeti értelemben az ókori Rómában hatályban volt jogszabályok összességét jelenti, amelybe beletartozik minden joganyag a Kr. e. 450-ben íródott XII táblás törvényektől a Kr. u. VI. században Justinianus császárnak köszönhetően megvalósuló kodifikációkig. Tágabb értelemben a római joghoz tartozik még az a joganyag is, amely az ókoriból nőtte ki magát, s annak továbbfejlődéseként alkalmazták a közép- és újkorban. A korai civilizációk, államok jogában általában nem különült el a polgári és a büntetőjog, s ez a Római Birodalom esetében is így volt. Ezt bizonyítja a római jogi fejlődéstörténet kezdetét jelentő XII táblás törvény, amelybenszintén vegyítették a büntető- és civiljogi szabályozási témaköröket.
A római jogot az esetek többségében a magánjoggal azonosítjuk, megfeledkezve a közjogról,
pedig már az ókori római jogrendszeren belül is megjelenik a ius publicum és ius privatum
különválasztása, igaz, csak köz- és magánérdek mentén. A mai kontinentális jogrendszerekben
a büntetőjog közjogi jellegű jogág, ezt jelzi többek között, hogy a bűncselekmények ma
közüldözés alá esnek és közbüntetéssel sújtják azokat. A római jog lemondott a vagyon elleni
és közönséges személysértésben megnyilvánuló bűncselekmények üldözéséről, átengedve azt
a sértettnek, mivel a római állam nem rendelkezett mai kornak megfelelően kiépített nyomozóés
igazságszolgáltatási apparátussal. A római jogi kutatásban a hangsúly a magánjogra
helyeződik, így a római közjog háttérbe szorul.