A frank-germán korban a patrimoniális államnak nem volt kifejezett büntetőigénye, így nem volt általános büntető joghatósága sem. Amennyiben az elkövetett bűncselekmény nem volt rendkívül súlyos, vagy a rokonság nem vitte az ügyet bíróság elé, úgy a viszályt (jogilag szabályozott keretek között) a két rokonság maga intézte el. Így a bűncselekmények két csoportra oszthatók: súlyosabb békeszegésre és kisebb békebontásra.
„Tégla van közöttünk!” – kiálthat meglepetten a bűnszervezet egy tagja, amint tudatosul benne, hogy a bűnüldöző szervek miért tudtak a korábban elkövetni szándékozott bűncselekményről. Pillanatokkal később egy társa ijedten szól neki: „Bepoloskáztak!” Ez a két szleng pedig nem mást jelöl, mint jogszerűen alkalmazható leplezett eszközöket, amelyek ilyen és hasonló módokon információkkal szolgálhatnak a nyomozó hatóságok részére, és így nagyban megkönnyíthetik a továbbiakban a bűnelkövetők felelősségre vonását.