Fuchs Vivien cikkei

A köztársasági elnök szerepe különleges jogrend idején

| Szám: 2019/II. |
Tanulmányok | Szerző: Fuchs Vivien

Az államfőt minden állam különböző feladat-és hatáskörrel ruházza fel, amely az adott állam politikai berendezkedésétől függ. Magyarország államformáját tekintve köztársaság, ebből adódóan az államfői tisztséget a köztársasági elnök tölti be, aki semleges hatalomként van jelen, a demokratikus államszervezet őreként definiálja jogállását a szakirodalom és az Alaptörvényünk is. Tanulmányomban a magyar államfő, a köztársasági elnök azon hatáskörével és ehhez kapcsolódóan feladatkörével kívánok foglalkozni, amely a különleges jogrend idején áll fenn.

 

pdf_stb

scriptura19ii_fuchs | PDF 276KB

A fiatalkorúak anyagi jogi szabályozásának egyes kérdései

| Szám: 2018/I. |
Tanulmányok | Szerző: Fuchs Vivien

A fiatalkorúak megítélése az idők során folyamatosan változott, egészen a 20. századig. Innen kezdődően egységesedett valamelyest a szabályozás. A korcsoporttal kapcsolatban állandó jellegű viták folynak manapság is, viszont ezek a leginkább két-három gócpont köré csoportosulnak.

pdf_stb

scriptura18i_fuchs | PDF 381KB

A gondatlanság megítélése a büntetőjogban

| Szám: 2018/II. |
Tanulmányok | Szerző: Fuchs Vivien

A XXI. században már kevésbé tárgyalt, ám véleményem szerint megkerülhetetlen kérdés a bűnösség, illetve ennek formái. Ezen belül a gondatlanság, mivel az utóbbi időben egyre kevesebb szó esik a bűnösség ezen alakzatáról. Ezzel ellentétes tendenciaként a gondatlanság megállapítása, illetve megítélése a gyakorlatban sok esetben nem teljesen egyértelmű.

pdf_stb

scriptura18ii_fuchs | PDF 201KB