A nemrég lezajlott és nagy vitát kiváltott „Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása” igen érdekes, és egyben a szakma által erősen bírált rendelkezést is tartalmazott, amely 2013. április 1-jétől már a hatályos jog része. Az említett rendelkezés az Alkotmánybíróság több mint húszéves jogfejlesztő gyakorlata eredményeként kialakult esetjogát érinti: az Alaptörvény negyedik módosítással megalkotott Záró és vegyes rendelkezéseinek 5. pontjában szabályozott kitétel szerint „[a]z Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik.”
Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) a művészetek szabadságát az alapjogok között, a véleménynyilvánítás szabadságának speciális fajtájaként értelmezi. Az alapjog funkciójára tekintettel alapvetően kettős jelleggel rendelkezik: a szabadságjogok közé sorolható amennyiben a véleménynyilvánítás sajátos formáját jelenti, azonban a kulturális jogok kapcsán is megemlíthető, hiszen a művészet kétségtelenül a kultúra részét képezi. A korábbi Alkotmány és a jelenleg hatályos Alaptörvény szabályozási koncepciója is a szabadságjogi elemet emeli ki, amit megerősít azzal, hogy kifejezetten beveszi az Alaptörvény szövegébe az állam tartózkodási kötelezettségét.
Jelen tanulmányban arra törekszem, hogy rámutassak a hatályos magyar szabályozás megfelelőségeire és hiányosságaira. Az elemzésben alapul használom fel a magyar közjogi gondolkodás elmúlt két évtizedének időtállóés kimunkált megállapításait, amelyet saját meglátásaimmal kiegészítve kívánom kibontani az alkotmányos, az egyes jogágakkal összefüggő, valamint nem tisztán jogi aspektusok széles skáláját.
A művészetnél felmerülő szabadságjog alanyainak köre kapcsán célszerű a vizsgálódást a tudomány szabadságából kiindulva kezdeni. Ennek oka egyrészt, hogy mivel a művészet és a tudomány szabadsága egyaránt a szabad véleménynyilvánítás alapjogából származik, és egymásnak „testvérjogai”, sokban hasonló szabályozás vonatkozik mindkettőre; másrészt, hogy a művészet szabadsága értelmezése kérdésében szinte semmilyen támpontot nem ad sem az Alkotmánybíróság gyakorlata, sem a szakirodalom – ellenben a tudomány szabadságával.
A művészet és jog esszenciális kapcsolódási pontjának felkutatása elengedhetetlen lépés e két terület egymásra hatásának teljes körű elméleti megrajzolásához. Ennek okán mindenekelőtt azt az alapvető közös szférát kell megjelölni, ahonnan a kutatás nem csupán elkezdhető, hanem amire az egész vizsgálat felfűzhető. Ez az elemi közös szint meglátásom szerint az értékek világában gyökerezik, mivel mind a művészet, mind pedig a jog értékeket közvetítő és/vagy értékeken alapuló jelenség.