A Kínai Népköztársaságban (a továbbiakban: Kína) 1984-ben fogadták el az első átfogó szabadalmi törvényt, amely 1985. április 1-én lépett hatályba. Idén tehát, ezen törvény hatálybalépésének harmincadik évfordulójának alkalmából – valamint az Európai Unióval történő több mint 10 éves együttműködés okán – is, érdemes röviden áttekintetni a kínai szabadalmi rendszert, a szabadalmaztatási eljárás sajátosságait, valamint a törvénynek a nemzetközi kutatás fejlesztési tevékenységi stratégiákra gyakorolt hatásait, a kínai szabadalmi rendszer elhelyezkedését a nemzetközi viszonylatban.
Tanulmányom központi témájaként a Magyarországon kevésbé ismert, ugyanakkor véleményem szerint jelentős figyelmet igénylő „ellenség-büntetőjogot” választottam, mert az szorosan kapcsolódik a konferencia központi témájához, a nemzetközi terrorizmushoz. Ennek ellenére elengedhetetlennek tartom a választott tárgykör kifejtése előtt, hogy a nemzetközi terrorizmusról ismertessek néhány gondolatot, így világos legyen, hogy az „ellenség-büntetőjog” miért kötődik szorosan a kérdéskörhöz.
A terrorizmus és az ezzel szoros összefüggésben álló biztonság kérdése nemzetközi jogi, uniós jogi és tagállami közjogi szinten egyaránt vizsgálatra érdemes téma. Globalizált világban a terrorizmus rejtőzködő fenyegetése folyamatos kockázatot jelent. Egyetlen állam sem lehet biztos abban, hogy ha területe eddig nem volt terrorakciók célpontja, nem is lesz a jövőben, hiszen bármilyen előjel nélkül bekövetkezhet olyan esemény, aminek következtében a távolinak tűnő kihívások és veszélyforrások határainkon belülre kerülnek. A tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik világméretű terjedése, különböző régiók erőteljes fegyverkezése növelik a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot, valamint folyamatos veszélyt jelentenek az euroatlanti szövetségi rendszer, így hazánk biztonságára is, ugyanis Magyarország terrorfenyegetettségi szintje bár alacsony, mindenkor szoros összefüggésben volt és van a nemzetközi, különösen a régiónkat érintő politikai folyamatokkal. Úgy is mondhatnánk, „[g]lobalizált világunkban a biztonság nem a határainknál kezdődik.”
A felsőoktatási rendszer 2014-ben végrehajtott reformja alapjaiban változtatta meg annak modelljét, különös tekintettel a felsőoktatási autonómiára. Ennek okán a téma érdemi részeinek tárgyalása előtt szükséges rögzíteni, hogy a megváltozott rendszerszemlélet, a releváns alapjogok tartalmi és funkcióbeli átalakulása, a felsőoktatási intézmények szerepének újragondolása szükségessé teszi az autonómia fogalmának mind a (köz)jogelmélet, mind a (köz)joggyakorlat szemszögéből való újraértelmezését.
Az alternatív szankciók létjogosultsága és rendkívüli szerepe már büntetőjogi tanulmányaim kezdete óta foglalkoztatnak. Az említett szankciófajták jelentősége nem csak azért növekedett meg, mert a büntetés-végrehajtási intézetek telítettsége 142 %-os – amelynek előzménye többek között a szigorú büntetőpolitika, a kiszabott szabálysértési elzárások megnövekedett száma, és a meghosszabbodott büntetési tételek –, hanem a reszocializáció, a kárhelyreállítás és a sértetti érdekek előtérbe kerülése úgy vélem, hogy – a nemzetközi nyomásnak egyre inkább engedve – valódi szemponttá válnak. Az áldozatok érdekeinek figyelembevétele és védelmének szükségessége ugyanakkor alakítja is az emberi jogokhoz való általános viszonyt, s a társadalmak tagjai általánosan elfogadóbbá válnak a saját és mások jogainak korlátozásával és bizonyos kontrolleszközök alkalmazásával szemben. Ezzel együtt kár lenne tagadni, hogy piaci elvek hatják át a büntető igazságszolgáltatási szervek tevékenységét is. Ennek eredményeként a költség-haszonelemzés prioritása egyre erőteljesebb és minden túlzás nélkül központi motívummá válik.
A tanulmányban a hatalommegosztás elvének, mint az alkotmányos jogállam egyik leghosszabb múltra visszatekintő alappillérének bemutatását teszem meg. Tény, hogy számos tanulmány foglalkozott már a hatalommegosztás koncepciójával, meglátásom szerint azonban a klasszikus montesquieu-i triász mára már meghaladottá vált, vagy legalábbis modern tartalommal tölthető meg. A hatalommegosztás klasszikus képlete, amikor hatalmi ágak álltak egymással szemben, gyökeresen megváltozott. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a témában sok, egymástól jelentősen eltérő nézet született. Mindezt alátámasztja, hogy többen már nem három, hanem négy, öt vagy még több hatalmi ágról beszélnek, így például megjelent a törvényhozástól elkülönült alkotmányozó hatalom, az Alkotmánybíróság, mint új hatalmi ág, az önkormányzatok, az autonóm jogállású közigazgatási hatóságok vagy épp a kormányzás és a tőle elkülönült közigazgatás.
A Scriptura 2014/1. számában Óriás Nándorról, szakkollégiumunk névadójáról emlékeztünk meg. E tanulmány a magyar romanisztika pátriarchiai kort megélt XX. századi képviselőjének egykori kolozsvári egyetemi hallgatótársa, majd későbbi jeles pécsi tudós kollégája, a közjogász Csekey István előtt tiszteleg.
Dolgozatom célja, hogy felvázolja a koncesszió jogintézményének természetét, különös tekintettel a koncessziós szerződésekre és a dohánytermékek kiskereskedelmének hazai szabályozására. Be kívánom mutatni az koncesszió intézményéhez kapcsolódó elméleti problémákat, a nemzeti dohányboltokra vonatkozó magyar jogszabályokat, illetve az ezzel kapcsolatos alkotmányossági aggályokat, az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos határozatának és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata tükrében.