Jelen reflexió célja a migrációs- és menekültügyi externalizációs politikák bemutatása az Európai Unión belül Olaszország és Albánia, illetve az EU tagállamain kívül az Egyesült Királyság és Ruanda megállapodásán keresztül, utalva a hosszabb ideje externalizációs politikát működtető Ausztrália gyakorlatára is.
A 2014-15-ben tetőző Európai migrációs válságot követő időszakban az Európai Unió döntéshozói kezdeményezték a Dublin III. rendelet javítását, módosítását. Jelen cikkemben az új Migrációs és Menekültügyi Paktumot és azt a menekültügy és a migráció kezeléséről szóló rendelet tervezetet elemzem, amely a jelenleg hatályban lévő Dublin III. rendeletet megreformálni kívánó javaslatot jelenti.
Az Európai Unió menekültjoga az elmúlt egy évtizedben történetének legkomolyabb megpróbáltatásain esett át. Jelen reflexióm célja bemutatni az európai menekültügyi politika fontosabb állomásait, különös tekintettel a 2014-ben kezdődő és a 2015-ös évben tetőző migrációs válságra, valamint az Európa-szerte alkalmazott Dublini rendelet alkalmazási nehézségeire.
Az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: Európai Bíróság v. Bíróság v. EUB) feladata az Európai Unió jogának tiszteletben tartása a Szerződések értelmezése és alkalmazása során. A Bíróság eljárásának jogalapját elsősorban az általános felülvizsgálati jogkör alapján biztosított (az imént hivatkozott EUSZ 19. cikk) jogköreire alapozhatja, azonban a Közös Kül- és Biztonságpolitikában (továbbiakban: KKBP) korlátozott hatásköre van.
Reflexiómban az Európai Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájának a döntéshozatali mechanizmusát, rendhagyó szabályozását és a szankciórendszerét fogom elemezni, amelyhez a 2022/267/KKBP határozatot is megvizsgálom.