A jog fejlődésének történetében a jogágak közül elsőként a magánjog jelent meg (pl. már az emberiség legkorábbi századaiban ismerték elődeink az „enyém” és a „tiéd” fogalmakat, elismerték a másik embert tulajdonosnak, a felesleges javak felhalmozásával létrejött a cserekereskedelem intézménye stb.), s mind a mai napig is a civiljogot tekinti a jogtudomány a dogmatikailag legkidolgozottabb jogágnak. Jelentősége aligha vitatható, hiszen egy olyan jogágról van szó, amely a legközvetlenebb összefüggésben áll a gazdasági viszonyokkal, amelyek az emberi létezés alapjait teremtik meg.
A nemrég lezajlott és nagy vitát kiváltott „Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása” igen érdekes, és egyben a szakma által erősen bírált rendelkezést is tartalmazott, amely 2013. április 1-jétől már a hatályos jog része. Az említett rendelkezés az Alkotmánybíróság több mint húszéves jogfejlesztő gyakorlata eredményeként kialakult esetjogát érinti: az Alaptörvény negyedik módosítással megalkotott Záró és vegyes rendelkezéseinek 5. pontjában szabályozott kitétel szerint „[a]z Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik.”
A területi menedékjog nyújtásának kérdése nemzetközi jogi, uniós jogi és tagállami közjogi szinten egyaránt vizsgálatra érdemes, sőt, szükséges téma. A menekültügy problémái a XXI. század elejére globális méreteket öltöttek, a globális méretű problémák mellett pedig már nem lehet szó nélkül elmenni. Az egységes szabályozás hiánya, vagyis az államok eltérő menedékpolitikája, ezáltal pedig az emberi jogok csorbulása egyre inkább olyan helyzet kialakulásához vezet, amely alapjaiban veszélyezteti az államok, a társadalmak, valamint az egyének életét.
Jelen tanulmányban a szerzők erre a bizonytalan helyzetre reagálva tesznek fel jogilag és társadalmilag is releváns kérdéseket, amelyekre nemzetközi, uniós és hazai szinten egyaránt megpróbálnak választ adni.
Az Óriás Nándor Szakkollégium tagjai – a többi szakkollégista és mentor építő jellegű gondolatainak felhasználásával – jelen írás keretei között arra tesznek kísérletet, hogy bemutassák: miként lehet a jog eszközeivel eredményesen fellépni a túlnépesedés, valamint vele korrelációban a népességfogyás jelenségével szemben.
A rövid elméleti alapvetést követően, amelyben arra keressük a választ, hogy miért is fontos a jog által szabályozni a túlnépesedés és a népességfogyás kérdésköreit, egy koherens gondolati íven keresztül mutatjuk be e témakörök szabályozási lehetőségeit. Ahogy halad előre a tanulmány, úgy jut el a tisztán külföldi jelenségektől és jogi megoldásoktól a magyar problémákhoz és megoldási kísérletekhez, amelyek felett írásunk utolsó nagy részében, a jelen és a jövő kor kívánalmainak megfelelően, értékítéletet is nyilvánítunk, valamint ezzel kapcsolatban, mintegy zárásként, megfogalmazzuk építő jellegű javaslatainkat.
Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) a művészetek szabadságát az alapjogok között, a véleménynyilvánítás szabadságának speciális fajtájaként értelmezi. Az alapjog funkciójára tekintettel alapvetően kettős jelleggel rendelkezik: a szabadságjogok közé sorolható amennyiben a véleménynyilvánítás sajátos formáját jelenti, azonban a kulturális jogok kapcsán is megemlíthető, hiszen a művészet kétségtelenül a kultúra részét képezi. A korábbi Alkotmány és a jelenleg hatályos Alaptörvény szabályozási koncepciója is a szabadságjogi elemet emeli ki, amit megerősít azzal, hogy kifejezetten beveszi az Alaptörvény szövegébe az állam tartózkodási kötelezettségét.
Jelen tanulmányban arra törekszem, hogy rámutassak a hatályos magyar szabályozás megfelelőségeire és hiányosságaira. Az elemzésben alapul használom fel a magyar közjogi gondolkodás elmúlt két évtizedének időtállóés kimunkált megállapításait, amelyet saját meglátásaimmal kiegészítve kívánom kibontani az alkotmányos, az egyes jogágakkal összefüggő, valamint nem tisztán jogi aspektusok széles skáláját.
Tanulmányunkban arra teszünk kísérletet, hogy egy átfogó képet tudjunk szolgáltatni a nagyvárosok és általánosságban a közbiztonság helyzetéről a mai Magyarországon, illetve fővárosunkban és egyéb külföldi nagyvárosokban. Munkánkban megvizsgáljuk, hogy mit is jelent maga a közbiztonság és a közrend, mekkora az önkormányzatok és a civil szervezetek szerepe a közbiztonságban és a bűnmegelőzésben, milyen eszközökkel lehet hatékonyabbá tenni a rendészeti tevékenységeket, különös tekintettel a térfigyelő rendszerek szerepére, illetve milyen programok és akciótervek nyújthatnak megoldást a közrend és a közbiztonság elősegítésére, emellett pedig a már alkalmazott programok hatékonyságait vagy éppen hibáit is részletezzük. Írásunkban hazai téren Budapest, mint egyetlen világvárosunk kapott jelentős szerepet, de több külföldi nagyváros tapasztalatait is megvizsgáljuk. Arra is kísérletet teszünk, hogy bemutassuk – egyes jogintézményeken keresztül – azt az elmúlt években jellemző jogalkotói attitűdöt, amely büntetőjogi kódexünk szigorításával kíván reagálni a bűncselekmények elszaporodására, ezzel is javítva a lakosság biztonságérzetét. Kiemelt jelentőségű tényező a szubjektív biztonságérzet egy állam büntetőpolitikájának kialakításában, ugyanakkor mélységesen egyetértünk Kőhalmi László megállapításával, mely szerint a büntetőjog ultima ratio, és nem lehet olyan gazdasági, szociológiai problémák megoldására használni, melyekre elsősorban más eszközök hivatottak. Veszélyes gyakorlat ez, ami könnyen a büntetőjog inflálódásához vezethet.
A csődbűncselekmény törvényi tényállása az élet sokszínűségéhez igazodni képes, jól alkalmazható jogszabály. A szabályozás alapesetei végigkísérik az adós szándékos, társadalomra veszélyes magatartásait a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettől egészen a fizetésképtelenségi eljárás befejezéséig. A gyakorlati életben e büntetőjogilag értékelendő magatartások megítélése a legtöbb esetben egyszerű. Azonban annak ellenére, hogy a tényállás az időbeliséget a teljesség igényével átfogja, előfordulhat, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás az adós rátermettsége vagy pusztán a szerencséje vagy egyéb körülmények miatt nehézségekbe ütközik. Az egyéb körülmények lehetnek az adott történeti tényállásban jelentkező objektív külső körülmények vagy akár jogértelmezési bizonytalanságok is. E bizonytalansági faktorok kiiktatása céljából számos gyakorlati életben felmerült kérdést kívánok tisztázni úgy, hogy azt a csődbűncselekmény törvényi tényállásának elemzésével párhuzamba állítom.
Óriás Nándor, a pécsi jogi kar hajdani iskolateremtő római jogász professzora, a magyar romanisztika pátriarchiai kort megélt, meghatározó XX. századi képviselője, 1886. október 24-én született erdélyi kispolgári család gyermekeként, Gyulafehérvárott. Az elemi iskolát alig hétévesen – mivel már ekkor folyékonyan olvas és ismeri a négy számtani alapműveletet – mindjárt a harmadik osztályban kezdhette meg 1893 szeptemberében. Két esztendővel később minisztériumi korkedvezménnyel nyert felvételt a gyulafehérvári római katolikus főgimnázium első osztályába és még 17 éves sem volt, amikor maturált. A példás magaviseletű, szerény fiút szülei és közvetlen környezete is papi pályára szánta. Kitűnő latinistaként már középiskolai évei alatt ministránsként majd íródeákként segédkezett Majláth Gusztáv erdélyi megyéspüspök mellett a latin nyelven folyó egyházkormányzati ügyekben, akinek hatására az érettségit követően, 1903 őszétől a bécsi császári és királyi tudományegyetem hittudományi karán teológiát hallgatva, a bécsi magyar papnevelő intézetben, a Pazmaneumban töltött három évet.