Az 1989-es évet követően több, mint 3 millió román állampolgár vándorolt ki az országból, a siralmas gazdasági és politikai helyzet elől. Románia 2007. január 1-je óta tagja az Európai Uniónak, de a román migrációs folyamatok már az 1990-es évekig is visszanyúlnak. Az Uniós csatlakozás megkönnyítette a más tagállamokba való kivándorlást, bár számos Uniós tagállam korlátozásokat hozott be a román munkavállalókat illetően, és egyszerre megkönnyítette a Romániába való bevándorlást is az idegen állampolgárúak számára. A jelen tanulmány témája Románia migrációs folyamatainak alakulása az Európai Uniós csatlakozást követően. A tanulmány során megismerkedünk a migráció és a szabad személy mozgás fogalmával, majd áttérünk a migrációs folyamatok jogi szabályozására, bemutatásra kerülnek továbbá a román migrációs tendenciák, végezetül összefoglaljuk néhány pozítiv, illetve negatív hatását ezeknek a folyamatoknak, a tanulmány második felében pedig a jövőbeli schengeni csatlakozás szövődményei kerülnek elemzésre.
A 2014-es év a választójog szempontjából rendkívül izgalmasan zajlott. Négy választásra is sor került egy éven belül, nevezetesen az országgyűlési, az európai parlamenti, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választására. Jelen írás az említett négy választás közül a nemzetiségire koncentrál, bemutatva a szabályozás releváns részeit, mellőzve az eredmények ismertetését. A tanulmány kitér a nemzetiségi képviselők jogállására is, hiszen ez szervesen kapcsolódik a választás témaköréhez, illetve kritikát fogalmaz meg a méltatlanság intézményével kapcsolatban.
Egy adott vállalkozás gazdasági, üzleti titkai és know-how-ja – tehát a működésének alapjául szolgáló eljárások, információk, módszerek – mindig is óriási értéket képviseltek a számára, ugyanis ezen információkon, illetve azok minőségén, hitelességén és hasznosíthatóságán alapul a gazdasági versenyben elfoglalt pozíciója. Érthető tehát, hogy a vállalkozások mindent megtesznek az iránt, hogy az ilyen jellegű információikat más – különösen a versenytársak – ne ismerhessék meg. Ezzel párhuzamosan azonban manapság megfigyelhető volt az a tendencia, hogy egy úgynevezett üzleti hírszerzési „háború” is kialakult, különösen az informatikai iparban figyelhető ez meg, ahol napjaink legélesebb gazdasági versenyét produkálja az IT forradalom és innováció. Gondoljunk csak az Apple és a Samsung „szabadalmi háborújára”, de hasonló jellegű szabadalmi perek végeláthatatlan sokasága van folyamatban jelenleg is az IT szektorban, főként az előbb említett két cég, valamint a Google és a Microsoft részvételével, de rajtuk kívül a „kisebb” szereplők is gyakran keverednek egymással hasonló jogvitába. Ezen ügyek nem kis hányada sok esetben bizonyítottan sok esetben nem bizonyíthatóan ipari kémkedés következménye. Látható tehát, hogy napjainkban az üzleti hírszerzés és a titokvédelem új szintre lépett, így a jogi szabályozásnak is követnie kellett a változásokat.
Büntetőjogi tanulmányaim kezdete óta foglalkoztat a kóros elmeállapot elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. Ehhez kapcsolódóan már sok betegség tekintetében megtanultuk a megfelelő szabályozást, így egy ideje olyan kórképek irányába kezdtem el érdeklődni, amelyek büntetőjogi relevanciájáról még kevés szakirodalom született. Véleményem szerint fontos megvizsgálni a kóros elmeállapot partikuláris területeit is ahhoz, hogy lássuk, egyáltalán nem könnyű annak a ténynek a megállapítása, hogy egy személy beteg vagy nem. Ha beteg, akkor mennyire az. Egy büntető bírónak a hivatásából adódóan meghozandó fontos kérdéseket nehezíti, ha az eljárásban nem egészséges személy vesz részt. A beteg jelzőt szándékosan nem használhatjuk ebben a kérdéskörben, hiszen később látni fogjuk, hogy a személyiségzavart és a fóbiákat legtöbbször nem betegségként kezelik ma Magyarországon, avagy nem tulajdonítanak ezen kórképeknek – a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából – döntő jelentőséget.
Az Augustus által létrehozott államberendezkedés új közjogi viszonyokat teremtett Rómában. A kezdeti időszak után egyre nyilvánvalóbbá vált a principatus egyeduralmi jellege. Mivel ezt Augustus politikai óvatosságból igyekezett palástolni, a császári hatalomnak sem alakult ki egységes koncepciója, vagyis a principatus államrendje nem egy megszilárdult jogi intézményrendszeren alapult, hanem inkább különböző hatáskörök gyűjteménye, ezek egy kézben való összefogása volt. Ezt kihasználva Augustus utódainak alkalmuk nyílt rá, hogy a császári hatalom egyes elemei közül hajlamaiknak és a kor kihívásainak megfelelően hol egyikre, hol másikra helyezzék a hangsúlyt. Így az egyes uralkodók, illetve a hosszabban hatalmon lévők különböző uralkodási periódusainak történeti tanulmányozása teszi lehetővé a princeps hatalmának meghatározását annak csaknem három évszázados időszaka során. Célszerűnek látom a továbbiakban az egyes uralkodó dinasztiák, illetve rövidebb korszakok szerinti bontásban bemutatni a principatus közjogi rendszerének változásait.
Pályamunkám célja a bizományi szerződés, azon belül is az eladási bizomány hatályos szabályozásának újszerű, más szempontok alapján történő bemutatása. Úgy gondolom, hogy a Polgári Törvénykönyvünkben (Ptk. 2013. évi V. törvény) szabályozott bizományi szerződés összevetése a római jogi előzményekkel egy szélesebb körű értelmezési lehetőséget ad és ennek köszönhetően az egyes hasonlóságok, különbségek is kirajzolódnak. A párhuzamok azt igazolhatják, hogy a jelenlegi szabályozás több tekintetben is római jogi gyökereken alapul, a különbözőségek pedig előremutató tanulságokkal szolgálhatnak az eltérő szabályozások előnyeiről, hátrányairól, illetve hatékonysági elemeiről, és így akár de lege ferenda javaslatok megfogalmazását is elősegíthetik.
Bár a római jog nem hatályos, mégsem mondható csupán holt jognak, ugyanis jogászi gondolkodásunkra és mai jogrendszerünkre jelentős hatása van. A rómaiak a maguk jogát ius civileként, vagy ünnepélyesebben ius Quiritiumként emlegették, mert azt nem az állam, hanem az azt alkotó polgárok (cives, Quirites) jogának tekintették. Ma már a ius civile alatt, fordítási okokból, a polgári jogot értjük, pedig a római jog fogalma jóval tágabb tartalommal bír. Történeti értelemben az ókori Rómában hatályban volt jogszabályok összességét jelenti, amelybe beletartozik minden joganyag a Kr. e. 450-ben íródott XII táblás törvényektől a Kr. u. VI. században Justinianus császárnak köszönhetően megvalósuló kodifikációkig. Tágabb értelemben a római joghoz tartozik még az a joganyag is, amely az ókoriból nőtte ki magát, s annak továbbfejlődéseként alkalmazták a közép- és újkorban. A korai civilizációk, államok jogában általában nem különült el a polgári és a büntetőjog, s ez a Római Birodalom esetében is így volt. Ezt bizonyítja a római jogi fejlődéstörténet kezdetét jelentő XII táblás törvény, amelybenszintén vegyítették a büntető- és civiljogi szabályozási témaköröket.
A terrorizmus manapság felfoghatatlan méreteket öltve tartja rettegésben a világot. Azonban mint jelenség, csíráiban már az ókori civilizációkat is fenyegette. Legkorábbi megjelenési formái az egyének ellen elkövetett merényletek voltak (Ószövetség: Judit és Holofernesz története). Ezt követték az ókori római és görög történelem egyre elharapódzó kalózjelenségei és a vezetők elleni merénylet- és puccskísérletek. A „terror” szó modern jelentése a francia forradalom rémuralmát (jakobinusok, Robespierre) fémjelző „la terreur”-ből ered, mindazonáltal maga a jelenség sokkal régebbi eredetre vezethető vissza.