Amennyiben a halálbüntetésről értekezünk, megállapítható, hogy a történelem kezdete óta részét képezi az államok jogrendszerének, tehát tulajdonképpen egyidős a joggal. Az emberi közösségek létezése óta alkalmazzák a közösséget leginkább sértő deliktumokra. A halálbüntetésnek, valamint tágabb értelemben magának az állami büntetőjognak a kialakulása két főbb okra vezethető vissza, a magánbosszú állami visszaszorításának igényére, illetve szakrális gyökerekre. A kettő közül talán utóbbi szorulhat értelmezésre, magyarázatra. A deliktumot elkövető személyek kivégzése eleinte nem büntetésnek minősült, hanem az isteneknek bemutatott áldozatnak. Aki közössége ellen cselekedett, nem saját maga ellen vívta ki az istenek haragját, hanem azon közösség ellen, melynek ő maga is tagja volt. A közösségnek meg kellett szabadítania magát a haragtól, s a legegyszerűbb megoldásnak a vétkes személy feláldozása bizonyult. Később ez a szakrális, vallási jelleg háttérbe szorult és a halálbüntetés kiszabása világi okokra volt visszavezethető, ugyanakkor léteztek államok, melyekben a világi és a vallási jelleg keveredése volt megfigyelhető.
A 2025/2026-os tanév őszi félévét tekintve az Óriás Nándor Szakkollégium ugyancsak egy eredményes szemesztert tudhat maga mögött. Számos tudományos, szakmai és közösségépítő rendezvény került megvalósításra, amelyek egyaránt szolgálták a hallgatók szakmai fejlődését és a szakkollégiumi közösség erősítését. A félév során a Mohácsi Vízi Határátkelőhelyen szakmai kirándulást is tettünk, ahol megismerkedhettünk a schengeni határforgalom szabályozásával, az adminisztratív folyamatokkal, valamint a rendőrség szerepével és a SIS II rendszer működésével.
A generatív mesterséges intelligencia (továbbiakban: generatív MI) fejlődése, térnyerése globális szinten új kihívásokat állít a modern társadalmak és a jogrendszerek elé. Ezek a kihívások számos területen próbára teszik az államok jogrendszerét (ilyen például az online térben elkövetett jogsértések átalakulása, adatvédelmi aggályok az algoritmusok sokaságában, személyiségi jogok megsértésének fokozódása a tartalomgenerálás következtében, az orvos-diagnosztikai alkalmazásból adódó hozzájárulási nehézségek, és még számos egyéb problémás jelenség). Ebből következően, a generatív MI megjelenése egy-egy jogterületen számos esetben jogalkalmazási, vagy épp jogalkotási feladatot jelent. Ezek a modern államokat érintő problémák a legtöbb esetben jelenleg is megoldásra, a jogalkotók és jogalkalmazók lépéseire várnak.
A vadászok folyamatos felelősséggel tartoznak a vadgazdálkodás lebonyolításában. Ennek eszköze a konzervációs vadgazdálkodás: „a konzervációs vadgazdálkodás (bölcs hasznosítás) nem más, mint a természetben élő vadállomány használatának olyan menedzselése, amely a legnagyobb fenntartható hozamokat biztosítja a mai nemzedékek számára, úgy, hogy közben fennmarad a jövő generációk szükségleteinek és igényeinek fenntartását biztosító potenciál is.” 2 A definícióban említett „menedzselés” értelmezésem szerint magának a vadászatnak és a vadászok felelősségének központi eleme: a vadászok egész évben felügyelik a vadállományt és megfigyeléseik alapján döntéseket hoznak arra irányulóan, hogy hogyan lehetne annak minőségét minél magasabb szintre emelni. Tanulmányomban olyan, fenntarthatósággal kapcsolatos problémákat vetek fel, amelyek elsősorban tapasztalt vadászok, valamint jogászok szerint a legégetőbbek, és olyan megoldási javaslatokat kapcsolok hozzájuk, amelyek megvalósítása elősegítené, hogy a magyar vadászati jog még inkább a fenntarthatóság irányába haladjon.
A munkaügyi kapcsolatok, amelyek a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelmét hivatottak szolgálni, a legtöbbünk életében fontos szerepet játszanak. A munka világában a kollektív szerződésnek, mint a kollektív érdekérvényesítés egyik eszközének hosszú időre visszanyúló hagyománya van. Tanulmányom célja, hogy betekintést nyújtson a kollektív szerződéses lefedettség hazai helyzetébe és a kollektív szerződéses lefedettség növelésének potenciális lehetőségeit feltárja. A 2012. július 1-én hatályba lépett munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) számos változást hozott a magyar munkajogi szabályozásba. A törvény létrehozásakor többek között kitűzött cél volt a munkaerőpiaci rugalmasság megerősítése, a kollektív tárgyalások elmozdítása. A kollektív szerződésekre vonatkozó rendelkezések is ennek fényében alakultak. Az Mt. hatálybalépése óta eltelt több, mint tíz év, így azt gondolom érdemes megvizsgálni a jelenlegi helyzetet Magyarországon. A téma aktualitását erősíti, hogy az Európai Parlament és a Tanács 2022-ben elfogadott, az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló 2022/2041/EU irányelve kötelezettséget ró hazánkra a kollektív tárgyalások előmozdítása tekintetében is. A kollektív szerződések szerepének vizsgálata különösképp indokolt lehet egy olyan felgyorsult társadalomban, ahol a jogalkotásnak lépést kell tartania az élet minden területét érintő modernizációval, a munkaerőpiaci változásokkal.
Álláspontom szerint, a büntető igazságszolgáltatás eredményességéhez szükség van arra, hogy indokolt helyzetekben, meghatározott tényezők fennállása esetén eltérő megközelítés alkalmazására kerüljön sor. Ilyen helyzetet teremt az, amikor a büntetőeljárásban fiatalkorú fél válik érintetté. Ebben az esetben a represszív szankciók helyett más megoldások alkalmazása válik szükségessé, hiszen fiatalkorúak esetén a cél mindig a nevelés, a reintegráció kell legyen. A resztoratív, vagy másnéven helyreállító igazságszolgáltatás ezen célok mentén épül fel. A resztoratív igazságszolgáltatás alternatív konfliktuskezelési eszközök bevonásával törekszik a bűncselekmények elkövetéséből származó konfliktus feloldására, a konfliktus hosszútávú rendezésére. Ennek egyik legjelentősebb eszköze a büntetőjogi mediáció intézménye. A jogintézmény alkalmazását a nemzetközi jog, az uniós irányelvek és a hazai jogszabályi környezet is támogatja, ugyanakkor gyakorlati alkalmazása különféle jogi és eljárási kérdéseket vet fel, kiváltképpen abban az esetben, amikor fiatalkorú fél érintett az eljárásban.
Kevés olyan megosztó kérdés létezik társadalmunkban, mint a művi terhességmegszakítás (a továbbiakban: abortusz). Ennek számos oka van, hiszen a terhesség mesterséges úton történő megszakítása egyszerre érinti az emberi élethez, a döntési autonómiához, valamint az emberi méltósághoz (különös tekintettel a magzat életére) fűződő, alapvető emberi jogainkat. Megjegyezném továbbá, hogy habár a témakör a jogtudományt és a politikai gondolkodást is erősen megosztja, nem lehet elmenni amellett, hogy jelen témakörben nem csupán jogi, vagy egy politikai eszméről van szó, hanem a társadalom erkölcsi és vallási alapértékei is hangsúlyos szerepet kapnak. Az abortuszról folytatott vita számos kérdést vet fel. Többek között a vita szorosan összefonódik azzal, hogy az ember önmagát és az élethez való viszonyát hol értelmezi: hol kezdődik az emberi élet? Ki rendelkezhet az emberi test felett? Az államnak lehet-e szerepe egy ilyen döntés meghozatalában? Ha igen, akkor ez a döntési jogköre meddig terjed? Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezekre a kérdésekre nincs univerzális válasz. Tanulmányomban nem kívánok állást foglalni az abortusz megengedhetőségéről, vagy tiltásáról, jelen dolgozatom célja egy összehasonlító elemzés elvégzése, amellyel képet kaphatunk a művi terhességmegszakítás hazai szabályozásáról összehasonlítva két, kevésbé megengedő európai jogrendszerrel.
Az adatvédelem, mint jogintézmény viszonylag fiatal, mégis a digitális technológiák gyors fejlődése miatt napjainkra az uniós jog egyik legdinamikusabban változó területévé vált. Bár az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletével a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: GDPR) 2016-os elfogadásával az Európai Unió átfogó és egységes keretet teremtett a személyes adatok kezelésére, a mesterséges intelligencia (továbbiakban: MI) megjelenése újraértelmezte az adatvédelem határait. Az MI rendszerek tömeges adatfelhasználása, automatizált döntéshozatala és a „black box” jelenség mind olyan kihívások, amelyek a GDPR egyes rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazhatóságát is kérdésessé tehetik. Ennek a helyzetnek az uniós válasza a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok (a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály) megállapításáról és egyes uniós jogalkotási aktusok módosításáról szóló rendeletet (továbbiakban: AI Act), amely elsőként próbálja jogszabályi szinten keretbe foglalni a MI technológiai és alapjogi kockázatait.