A közelmúltban a devizakárosultak helyzetét illetően kiemelkedő jelentőségű döntés született az Európai Unió Bíróságánál (továbbiakban: EUB) egy lízingszerződéssel kapcsolatos bírósági eljárásban benyújtott előzetes döntéshozatali kérelem alapján. Az alapügy egy 2007-ben köttetett, devizában nyilvántartott lízingszerződés árfolyamkockázat viselésére vonatkozó kikötés, mint tisztességtelen feltétel megállapításáról, és az ennek következtében felmerülő jogkövetkezményekről szólt. Az EUB 2025. április 30-i ítélete kimondta az árfolyamváltozás kockázatának fogyasztóra terhelését lehetővé tevő kikötés tisztességtelen voltát. Ezen döntés korszakalkotó jelentőséggel bír az összes devizakárosultra nézve. A döntés következtében vizsgálandó a szerződések fenntartásának vagy érvénytelenségének lehetősége a tisztességtelen kikötés elhagyása esetében, ennek körében pedig felmerülhet, hogy alkalmazható-e in integrum restitúcio (eredeti állapot helyreállítása), vagy más módon szükséges reparálni a sérelmes helyzetet. Várható, hogy a károsult polgárok tömegesen nyújtanak majd be kereseteket elveszett (vagy éppen elveszni látszó) vagyonuk visszaszerzése reményében. A tanulmány célja, hogy ismertesse a devizakárosultak helyzetét az új EUB döntés tükrében, a vonatkozó magyar és uniós rendelkezések tárgyalása mellett. Ebből kifolyólag bemutatásra kerül az előzetes döntéshozatali eljárásra okot adó alapügy tényállása, valamint az ítélet legjelentősebb pontjainak részletes elemzése, hogy ismertetésre kerülhessen annak a magyar jogalkalmazásra gyakorolt (várható) hatása. A jogkérdés mára már teljesen összefügg Marczingós László nevével, így tárgyalásra kerül az ún. „Lex Marczingós” törvényjavaslat és az ügyvéd álláspontja is a kialakult helyzetről.
Az Apostoli Szentszék (latinul: Sancta Sedes) helyzete a nemzetközi színtéren több szempontból is kivételes; az emberiség történetében nincs olyan intézmény, amellyel valóban összehasonlítható lenne. A pápa évszázadokon keresztül egyszerre volt világi uralkodó és a nyugati kereszténység legfőbb egyházi méltósága; e kettős szerep következtében gyakran kérdésessé vált, hogy épp milyen minőségben járt el. Noha a Pápai Állam megszűnésével világi szuverenitása formálisan véget ért, a római egyházfő nemzetközi jogi megítélését továbbra is jelentősen befolyásolja az a hagyomány, amely e történeti kettősséget mindmáig fenntartja. Ez a státusz magyarázza azt a rendhagyó, gyakran vitatott jogalanyiságot, amely a Szentszéket ma is megilleti a nemzetközi jog terrénumában.
Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal 2023. évi adatai szerint közel minden harmadik megkötött házasság válással végződik. Munkám során komoly hangsúlyt szeretnék fektetni annak a helyzetnek a bemutatására, amikor ebben a felek számára lelkileg is megterhelő állapotban egy gyermek is érintett. A gyerekek társadalmunk legsebezhetőbb tagjai, emiatt kiemelkedő körültekintéssel kell eljárni minden olyan esetben, amikor jogi eljárás érdekeltjeivé válnak. A gyermeki jogok fejlődésével ma már az őket érintő eljárások egyik legfontosabb alapelve az úgynevezett „best interest”, ami a gyermek legfőbb érdekét teszi elsődleges szemponttá azokban a helyzetekben, amikor az őket érintő kérdésekben kell dönteni.
Az elmúlt évtizedekben tapasztalható, ez idáig soha nem látott mértékű technikai fejlődés, modernizáció, valamint emberiség-szintű tudásbázis bővülés új kérdéseket, kihívásokat állít. Az ebből fakadó kérdésekkel úgy a jogalkotóknak, mint a jogalkalmazóknak egyaránt szembe kell nézni, az azonban értelemszerűen nem elvárható az eljárásban résztvevő felektől, hogy minden szakterületre kiterjedő – az eljárás helyes lefolytatásához elégséges – tudással rendelkezzenek. A szakértők szükségességét, az eljárásban betöltött kulcsfontosságú szerepüket mi sem mutatja jobban, mint az, hogy – bár minden kétséget kizáróan jóval szűkebb volt a felmerülő kérdések közül azoknak a köre, amelyeket a „hétköznapi” jogalkalmazó csak segítséggel tudott megfelelően megítélni – már a római jog is ismerte az intézményt.
A környezetvédelem napjaink rendkívül fontos és egyik legtöbbet vitatott kérdése mind gazdasági és társadalmi, mind politikai szempontból, helyi és globális szinten egyaránt. Magyarország sem kivétel ez alól. A környezet romló állapota minden állampolgárt egyre közvetlenebb módon érint: az egészséges környezethez való alapjogon (és igényen) túl ipari és fogyasztóvédelmi szempontból is felmerül a személyes érintettség kérdése. Az állampolgárok környezettudatosságra történő felhívása több platformon is zajlik: többek között az iskolákban már a diákok is részesülnek környezetvédelmi oktatásban, emellett a nemzetközi és nemzeti „zöld” sajtó – a környezetvédelmi zsurnalisztika és publicisztika1 – egyre többet foglalkozik a környezetvédelem kérdésével, ami hozzájárul az emberek figyelmének felkeltéséhez és a környezetvédelem iránti érdeklődés növeléséhez. Továbbá fontosnak tartom kiemelni a civil szervezetek (pl.: Greenpeace Magyarország Egyesület, Holocén Természetvédelmi Egyesület, Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Egyesület) környezetvédelmet népszerűsítő tevékenységét is.
Az élelmiszerpiac globalizálódásával a kistermelők egyre inkább szorulnak ki a termelésből és kap helyet az ipari, avagy konvencionális mezőgazdaság, amelynek számos társadalmi és környezeti hátránya is van. Erre nyújtanak megoldást a rövid ellátási láncok, amelyek megjelenési formája igencsak változatos. Tanulmányom középpontjában a kosár- avagy bevásárlóközösségek témája áll, amely mára egy hálózattá nőtte ki magát Magyarországon, és a fenntartható fejlődés lehetséges útját jelenti. A bevásárlóközösségek jogi szabályozása azonban figyelemmel azok eltérő struktúrájára, igencsak hiányos. Jelen tanulmány a hazai bevásárlóközösség mozgalom átfogó bemutatására, a rövid ellátási láncban történő elhelyezésére, továbbá jogi hátterének vizsgálatára törekszik. Meglátásom szerint elsőként érdemes a rövid ellátási láncok európai uniós, majd hazai szabályozásából kiindulni, és csupán ezt követően rátérni a bevásárlóközösség mozgalomra, hiszen utóbbi részét képezi az ellátási láncnak.
„Duarum civitatum civis noster esse iure civili nemo potest: non esse huius civitatis qui se alii civitati dicarit potest.” – hangzott el Marcus Tullius Cicero szónoklatában, Kr. e. 56-ban. Lucius Cornelius Balbust polgárjogának megkérdőjelezése okán állították bíróság elé, védelmében Pompeiust és Crassust követően Cicero szólalt fel, s védőbeszédét a köztársaság kori római civitas egyik jelentős forrásaként tartják számon. A per fókuszában a polgárjog megszerzésének, megtartásának és elveszítésének kérdéskörei álltak, továbbá a beszédben hangsúlyos, központi szerepet kap a kettős (többes) polgárjog kérdése is. Jelen tanulmányban arra törekszem, hogy a perbeszéd kettős polgárjogot érintő megállapításai által, valamint Cicero De Legibus című munkájában megtalálható „kettős haza” elmélettel szemléltessem a késő köztársaság kori többes polgárság lehetőségeit, illetve viszonyrendszerét. A tanulmányban kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy bemutassam a felmerülő római jogi jogintézmények, valamint a mai, modern (uniós) jogrendszer közötti kapcsolódási pontokat, szem előtt tartva, hogy az ókori Rómát a mai modern Európához hasonlítani nehéz vállalkozás, hiszen a körülmények szignifikánsan eltérnek egymástól, mind kulturális, mind politikai, mind gazdasági értelemben.
„A jog élete nem a logikában rejlik: hanem a tapasztalatban. A kor szükségességeinek hatásai, az uralkodó morális és politikai elméletek, a közpolitika intuíciói, nyíltan vallott vagy tudatalatti, sőt még azon előítéletek is, amelyeket a bírók embertársaikkal osztanak, sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint a szillogizmus, azon szabályok meghatározásában, amelyek az embereket irányítják.” Írja Oliver Wendell Holmes Jr. híres jogtudományi műve: „The Common Law” bevezetőjében. Az állítás több mint javaslat az addig – valamint napjainkban, illetve földrészünkön – uralkodó formális jogfelfogási elmélettel szemben. Több, ugyanis nem arra tesz állítást, hogy a jognak „milyennek” kellene lennie, hanem arra, hogy alapból „milyen”. Holmes szerint a jog lényege nem a norma megalkotásánál keletkezik, hanem annak alkalmazásánál. Az alkalmazott jog a valódi jog, az előírt jog csak akkor nyer magának érvényt teljesen amikor azt előírás szerint alkalmazzák is. Ez az „érvénykeletkeztető” jogalkalmazás a jogalkalmazó – esetünkben a bírók – saját szubjektív mérlegelésével, továbbá a szubjektív mérlegelést befolyásoló tényezők figyelembevételével történik még akkor is, ha erről amúgy nem veszünk tudomást. Ez a rövid tézis a jogi realisták kiáltványa, és mi az elkövetkezőkben ennek az elméletnek, illetve ellenelméletnek az elemeit fogjuk felszínesen vizsgálni, majd összevetni.