2014. március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyvünk (2013. évi V. törvény, a
továbbiakban „új Ptk.”) mely bevezette a sérelemdíj intézményét. Bár a magyar jogrendszerben
újszerűnek hatott e jogintézmény, azt semmiképpen nem mondhatjuk, hogy előzmények nélküli
lenne. Azt nehéz lenne vitatni, hogy a kontinentális jogrendszer elméleti alapjai – ellentétben
az angolszász jogrendszerrel – közös tartópilléreken fekszenek, és ez alól a magyar jogrendszer
sem kivétel. Ez a közös tartópillér pedig a római jog, melynek vizsgálata mindig előremutató
lehet ha új jogintézményt vezetnek be, vagy honosítanak meg. A római iniuriákban már
megtalálhatóak voltak az alapjai, pontosabban a csírái a „személyiségvédelemnek”, melyek
aztán hosszú évszázados, sőt évezredes fejlődés következtében a modern európai
személyiségvédelem kialakulását eredményezték.
A római jogot az esetek többségében a magánjoggal azonosítjuk, megfeledkezve a közjogról,
pedig már az ókori római jogrendszeren belül is megjelenik a ius publicum és ius privatum
különválasztása, igaz, csak köz- és magánérdek mentén. A mai kontinentális jogrendszerekben
a büntetőjog közjogi jellegű jogág, ezt jelzi többek között, hogy a bűncselekmények ma
közüldözés alá esnek és közbüntetéssel sújtják azokat. A római jog lemondott a vagyon elleni
és közönséges személysértésben megnyilvánuló bűncselekmények üldözéséről, átengedve azt
a sértettnek, mivel a római állam nem rendelkezett mai kornak megfelelően kiépített nyomozóés
igazságszolgáltatási apparátussal. A római jogi kutatásban a hangsúly a magánjogra
helyeződik, így a római közjog háttérbe szorul.
A XVIII. századi Habsburg Birodalomban az iskolák fenntartásáról a felekezetek
gondoskodtak, majd pár évtizedes megszakítás után - amikor a felvilágosult abszolutista
uralkodók állami felügyeletet valósítottak meg - a XIX. századra ismét erős befolyást nyertek
az oktatás felett. A következőkben célom annak a folyamatnak a bemutatása, melynek során a
XIX. század második felében az Osztrák Császárságban, majd az Osztrák-Magyar Monarchia
osztrák területein az egyházak oktatás feletti befolyását lebontották, így állami oktatást
valósítottak meg.
Óriás Nándorra (1886–1992) a pécsi jogi kar egykori legendás római jogi professzorára történő
emlékezés nem csupán születésének 130. évfordulója kapcsán nyer aktualitást, hanem a
korábban ismert, életrajzát módosító dokumentumoknak a közelmúltban való előkerülése
szintén szükségessé teszi életének, munkásságának rövid értékelő bemutatását. Egerben és
Pécsett is oktató Óriás Nándor életművével már több tanulmány is foglalkozott, ezért rövid
értekezésemben csupán az új adatok dokumentálására és a szélesebb nyilvánosság előtt eddig
ismeretlen közjogi írásának (Óriás Nándor: N. A. Maskin: Augustus principátusa c. művének
ismertetése) vizsgálatára törekszem.
A tanulmányom alapját képező birtokvédelmi kutatás aktualitását igazolja a magyar bírósági
eljárás átalakulása – különösen anyagi jogi (Ptk. 5:5-5:8 §§) és eljárásjogi (Pp. XX/A. Fejezet)
szempontból –, illetve a jegyző általi birtokvédelmi eljárás – melyre eddig a Ket. szabályozása
volt irányadó – új alapokra helyezése (17/2015. (II. 16.) Korm. Rend.).
Cikkemhez azért választottam ezt a témát, mert a Monarchia választójogi szabályozása, és az
általános választójog hiánya a Magyar Királyságban meghatározó szerepet játszott a
felbomlásában. Ezt a kérdést egy korábbi munkámban érintőleg már tárgyaltam, de úgy ítéltem
meg, hogy további vizsgálódásra érdemes.
A római jogi haszonélvezet, a témakörben született számos tanulmány és kutatás ellenére is sok
megválaszolatlan kérdést vet fel.
Tanulmányomban a jogintézmény egy elsőre meglehetősen egyértelműnek és
tisztázottnak tűnő aspektusával, a haszonélvezeti jog tárgyával foglalkozom.
A haszonélvezet kialakulásának körülményein, fejlődéstörténetén és definícióján
keresztül igyekszem bemutatni, hogy a haszonélvezeti jog tárgya, az azt alkotó, haszonélvezőt
megillető jogosultságok rendszere a jogirodalomban általánosan elfogadottnál valójában sokkal
kiterjedtebben és árnyaltabban vizsgálandó.