Az elmúlt években a digitális technológiák robbanásszerű fejlődése egyben vele párhuzamosan növelte a kiberbűnözés mértékét, illetve annak komplexitását. A kiberbűnözés általánosságban eltér a hagyományos bűncselekményektől, hiszen az interneten vagy más digitális rendszerekben történik és a gyorsan változó technológiai környezetnek köszönhetően újabbnál újabb kihívások elé állítja a hatóságokat és a bűnüldöző szerveket.
Egy jól működő állami rendszer elengedhetetlen része egy olyan adatbázis, amely közhitelesen tartalmaz a földterületekről, illetve az ingatlanokról minden releváns adatot. Hazánkban a 18. század közepén készültek az első olyan felmérések, amelyek ha nem is pontos, de hozzávetőleges képet adhattak országunk terepviszonyairól. Természetesen ekkor csak katonai célokra használták fel az adatokat, az első ingatlan-nyilvántartás felállítása érdekében készült feltérképezések a 19. század közepére datálhatóak. Tanulmányom célja, hogy áttekintse a fent említett, ma már közhiteles és nyilvános adatbázis szabályozásának történetét országunkban, és rámutasson arra, hogy két évszázad alatt mekkora változáson ment keresztül ez az intézmény.
Tanulmányom témájának középpontjában jeles filozófusok, jogfilozófusok, a természetjog illetőleg a humanizmus jelenlétének a jelentősége áll egy aktuális témára vonatkoztatva. A mai világban bekövetkező akár jogi, akár szociológia, de politikai eseménysorozatok gondolatmenetei és annak eredői is visszavezethetők olyan jeles gondolkodók tanításaira, mint például Arisztotelész, Platón, vagy akár Gustav Radbruch. Rövid tanulmányomban bemutatom, hogy miképp lehet ősi bölcsességeket és gondolatokat a modern problémák elemzésére, és esetleges megoldására segítségül hívni, továbbá az imént rögzített gondolkodók tanításait figyelembevéve kívánok egy igencsak aktuális témát más szemszögből (jogfilozófia) megközelíteni annak érdekében, hogy azt a lehető legteljesebben be lehessen mutatni.
A frank-germán korban a patrimoniális államnak nem volt kifejezett büntetőigénye, így nem volt általános büntető joghatósága sem. Amennyiben az elkövetett bűncselekmény nem volt rendkívül súlyos, vagy a rokonság nem vitte az ügyet bíróság elé, úgy a viszályt (jogilag szabályozott keretek között) a két rokonság maga intézte el. Így a bűncselekmények két csoportra oszthatók: súlyosabb békeszegésre és kisebb békebontásra.
Bár a kártérítési jog szabályrendszere folyton változik, a tanulmány mottójaként választott ulpianusi forráshely tartalma örökérvényű: a károkozás általános tilalma a modern jognak is szignifikáns eleme, a „mindenkinek megadni, ami neki jár” pedig ma is a kárfelelősség alapszabályának tekinthető. A kártérítési normák legfőbb célja, hogy a károsult megfelelő kompenzációhoz jusson azáltal, hogy a kár okozóját felelősségre vonják. A kárfelelősségi tényállások értékelése során a jogalkalmazónak számos olyan tényezőre kell figyelemmel lennie, amelyek jelentősen befolyásolják akár a kárviselés formáját, akár a kártérítés mértékét.
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt (a továbbiakban: régi Pp.) a rendszerváltozást követően több mint 100 alkalommal módosították, ami jogalkalmazási nehézségeket okozott. A sorozatos módosítások következményeképpen igény jelentkezett egy új és korszerű kódex megalkotására, amely a 1267/2013. számú kormányhatározatban teljesedett ki. A kormányhatározat elrendelte egy átfogó törvény létrehozását, amely haladó szellemiséget mutatva, más nemzetek mintáit és bevált megoldásait alapul véve elősegíti az anyagi jogok hatékony érvényesülését. Ezen folyamat eredményeként született meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.), mely 2018. január 1-jén lépett hatályba. E törvény számos koncepcionális dogmatikai változást hozott. Tanulmányomban ezen változások közül a beszámításban végbement módosításokat elemzem és azt kívánom bemutatni, hogyan vált önálló eljárásjogi jogintézményé a „beszámítási kifogás”.