Az alkoholfogyasztást napjainkban kettős megítélés övezi. Egyrészről az alkohol az emberi történelem kezdeteitől fogva végigkísér minket, ezért a legtöbb társadalomban engedékenyebb, elfogadóbb normák érvényesülnek vele szemben. Másrészről az alkohol, különösképp a túlzott alkoholfogyasztás hatása és szerepe a bűnözési tendenciákban is széleskörűen elfogadott, éppen ezért úgynevezett kriminogén tényezőként tartják számon.
A tanulmány célja, hogy egyrészt bemutassa a non-refoulement elvének és az Emberi Jogok Európai Egyezménye (továbbiakban EJEE) 3. cikkének, nevezetesen a kínzás tilalmának kapcsolatát. Tekintettel arra, hogy egyrészt a menekültügyi rendszer egyik legjelentősebb elve a kiutasítás tilalma, másrészt az emberi jogi védőháló részeként a kínzás tilalma elsőbbségének valamilyen módon össze kell kapcsolódnia.
A XXI. században már kevésbé tárgyalt, ám véleményem szerint megkerülhetetlen kérdés a bűnösség, illetve ennek formái. Ezen belül a gondatlanság, mivel az utóbbi időben egyre kevesebb szó esik a bűnösség ezen alakzatáról. Ezzel ellentétes tendenciaként a gondatlanság megállapítása, illetve megítélése a gyakorlatban sok esetben nem teljesen egyértelmű.
After the Second World War, jurists had a common purpose to create an international commercial codex which was applicable for lots of commercial case, especially in international sale of goods. The United Nations Convention on Contracts for the International Sale of Goods (hereinafter: CISG) is the solution in this situation.
A vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó bizonyos rendelkezések már a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépését
megelőzően ellenérzéseket váltottak ki még a szakmabeliek egy jelentős részéből is, ami e
rendelkezések igen rövid időn belüli hírhedtté válásához vezetett vagy, ahogy Vékás Lajos
professzor fogalmazott: „ez volt az első kifejezetten mondvacsinált probléma az új polgári
törvénykönyvvel kapcsolatban”. Akár mondvacsinált volt a probléma, akár nem, azt egészen
2016 júniusáig nem sikerült megoldani és akkor is csak egy olyan Ptk.-t módosító csomag
elfogadása árán, mely a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat is érintette. A vezető
tisztségviselők felelősségére vonatkozó rendelkezések módosítása ellen Vékás Lajos professzor
nyílt levélben tiltakozott, amit még 2016 januárjában egy nyílt vita követett a Magyar Jogász
Egylet szervezésében. A Ptk.-ba bekerült, a sajtó és a jogvégzett emberek által egyaránt vitatott
6:541. §-t végül a T/10528. számú törvényjavaslattal hatályon kívül helyezték.
Hazánk első Habsburg uralkodója, V. Habsburg Albert már viszonylag korán, 1437-ben ült a
magyar trónra, bár itt még csak meghívásos alapon, Luxemburgi Zsigmond házassági
politikájának köszönhetően, aki lánya, Erzsébet férjének rendelte őt. Habsburg Albert 1439-es
halálát követően a várandós Erzsébet nem fogadta el a rendek által trónra hívott III. Ulászló
lengyel királyt (Magyarországon I. Ulászló), ezért fiát megkoronáztatta, majd a csecsemő
„uralkodóval” és a Szent Koronával együtt elhagyta az országot, III. Frigyeshez menekült. Az
1444-i várnai csatában Ulászló odaveszett, ezért a rendek tárgyalásokba kezdtek III. Frigyes
német-római császárral, miszerint V. László és a Szent Korona kiadásáért cserébe elismerik
Lászlót királyuknak. A császár beleegyezését adta, de V. László még kiskorú volt, ezért gyámot,
az ország szemében pedig kormányzót kellett mellé rendelni. Így 1446-ban kormányzót
választottak a rákos mezei országgyűlésen, aki nem lett más, mint Hunyadi János.
A római jog leginkább kimunkált része kétséget kizáróan a római magánjog, ezért nem
meglepő, hogy a jogászi köztudat e két fogalmat rendszerint azonosítja egymással. Mivel az
általános irodalmi felfogás szerint az ókori Róma magánjoga az európai jogrendszerek alapja,
a római büntetőjog jelentőségének vizsgálatával jóval kevesebben foglalkoztak, holott az
éppúgy megérdemelné az utókor elismerését, mint a magánjog.
Abból az egyszerű tényből adódóan, hogy az egész országot utak hálózzák be és a természetes
szabadságukban élő vadak ösztöneik által vezérelve, az épített úthálózaton közlekedőkre
tekintet nélkül mozognak, sajnálatos módon nagyon gyakran előforduló eset az, amikor
gépjármű közúton, sőt akár gyorsforgalmi úton is a hirtelen elé ugró vaddal ütközik. A vadak
természetesen nem tudják megkülönböztetni az erdei utakat a közúttól, így bármikor
kitévedhetnek elénk az aszfaltra, főként, ha megriadnak valamitől, s úgy rohannak nagy
sebességgel akár több kilométeres távon, hogy bármire figyelnének. Ebből adódhat, hogy a
közlekedő autó oldalának vagy hátsó felének is képesek nekiugrani. Ha személyi sérülés nem
is történik, a gépjárműben keletkezett kár általában elég magas összeget jelent, és bár ezen
költségek megtérítésére már van lehetőség a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás keretében
kiegészítő biztosítást kötni, még elég kevesen tudnak erről ahhoz, hogy ez a védelem
számottevő legyen. Így továbbra is nagyon fontosnak tűnik egy egyértelmű és dogmatikailag
pontos megoldás e kérdéskörben. Az alábbiakban megkísérlem bemutatni a magyar polgári jogi
szabályozásnak az e kérdéskörben adott válaszát, elsősorban arra összpontosítva, hogy az új
Ptk. hatálybalépése nyomán milyen változásokat hozott a vadbalesetekkel összefüggő
felelősségi kérdések terén.