Az Európai Unió versenypolitikája az egyik meghatározó elem a belső piac hatékony, a vásárlói igényeket kielégítő, alacsony árakat, széles választékot, és magas minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtó működésében.Szükséges, és hasznos az EU-s szintű gazdasági versenyszabályozás, hiszen az európai integráció, a globalizáció és a nemzetközi interdependencia fokozódása növeli annak veszélyét, hogy az egyes államokban megvalósított, vagy akár több állam joghatóságán átívelő cselekmények versenytorzító hatása egész nagy régiókra, sőt, adott esetben akár a teljes belső piacra negatív hatást fejtsen ki, veszélyeztetve, vagy csökkentve a fogyasztói jólétet. Ez indokolja, hogy a gazdasági verseny torzulásmentes működése Uniós szintű hatáskört is jelentsen. Kétségtelen tény, hogy a verseny végső célja, hogy a piaci szereplők jobbak legyenek vetélytársaiknál, és hogy kiszorítsák azokat. Továbbá az is igaz, hogy a verseny innovációra sarkallja a vállalkozásokat, jót tesz a hatékonyságnak, ugyanakkor az Európai Unió versenypolitikájának középpontjában a fogyasztói érdekek védelme áll,ezért a szabályozás a piac egész struktúráját, felépítését, és működését a fogyasztói érdekek védelmének elsődlegessége alapján látja el. Mindazonáltal le kell szögezni, hogy az EU versenyjoga olyan rendszert alkot, amelynek nem a tökéletes, hanem a működő („hatásos”) verseny fenntartása, és nem csak a versenytársak, vagy fogyasztók érdekeinek közvetlen védelme, hanem „magának a versenynek a védelme is” célja, hiszen az egyéb célok nem lennének elérhetőek e premissza nélkül.
Az Uniós versenypolitika tehát fontos sarokköve a gazdasági integrációnak, elsősorban a közös piac stabil, hatékony és méltányos működésének biztosítása révén, másrészt kétségtelen célja, és feladata a fogyasztói jólét már elért színvonalának megtartása, valamint növelése.
Az ókori Rómában a társadalmi, gazdasági és állami rend fenntartása, valamint a polgárok személyének és jogainak védelme, kívánatos volt, akárcsak napjainkban. Azokkal szemben, akik magatartásukkal a felsorolt és védeni rendelt értékek ellen tettek, előbb valamilyen hátrányt, bajt (malum) helyeztek kilátásba majd végre is hajtották.
Magyarország miniszterelnöke, miután azt a Kormány megtárgyalta és elfogadta, 2016. október 10.-én az Alaptörvény hetedik módosításáról szóló javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Habár az alkotmánymódosításra nem került sor, érdekes vele mégis foglalkozni a tekintetben, hogy egyébként releváns kérdéseket vetett volna fel, ha mégis elfogadja az Országgyűlés.
Életünk kockázatok sorozatából áll. Nincs olyan életszituáció, mely ne hordozna magában rizikófaktort. Gondoljunk csak bele egy hétköznapi élethelyzetbe, lemegyünk a boltba vásárolni és miközben az üzlet felé tartunk, egy rossz lépés és eltörhet a lábunk. Gyakorta előfordul tehát, hogy várt célkitűzéseinkkel ellentétes eredmény következik be. Nincs ez másképp a gyógyító tevékenység során sem. Az orvosi hivatás véleményem szerint a legszebb és egyben egyik legtöbb kockázati tényezőt magában rejtő foglalkozás. Amikor az orvosok kezeire bízva, mi páciensek alávetjük magunkat egy gyógyító eljárásnak, például egy műtéti beavatkozásnak, számolnunk kell azzal, hogy előfordulhatnak olyan előre nem látható események, amelyek mind a beteg, mind pedig az orvos célkitűzéseivel ellentétesek lehetnek. Ilyen előre nem látható esemény az idegen test testben hagyása is, mely valamennyi műtéti beavatkozás során előfordulhat. Az operációk alkalmával leggyakrabban törlő, relatív gyakorisággal pedig műszer, illetőleg varrótű marad a feltárt beteg testében
A mai történettudomány elfogadott tétele, hogy két fő korszakot lehet elkülöníteni: a történet előtti időt (praehistoria) és a valódi történelmet. A kezdet-korban (történelem előtti időkben) az emberiség még a műveltség lényegesen más, alacsonyabb fokán állt. Ami ez után következett (valódi történelem), az már a magasabb műveltség kora, ennek fejlődése ellenőrizhető. A két korszak határánál (kb. Kr. e. 4. évezred) az írás megszületése áll, mert írás nélkül nincs magasabb műveltség.
Az alapvető jogok biztosa 2015. december 2. napján kelt indítványában az ún. „kvóta határozatból” adódó alkotmányjogi problémával kapcsolatban a hatályos Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján saját hatáskörében kérte az Alaptörvény XIV. cikk (1) és (2) bekezdésének, valamint az E) cikk (2) bekezdésének értelmezését az Alkotmánybíróságtól.
Egyre többet hallhatunk és olvashatunk a médiában arról, hogy bizonyos magyar rendelkezéseket az Emberi Jogok Európai Bírósága kritikával illet. Nem történt ez másképp a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül kiszabható életfogytig tartó szabadságvesztés esetében sem. Nem egy alkalommal marasztalta el Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése miatt, ez tehát nem maradhatott el ebben a kérdésben sem. Ugyan a jogalkotó létrehozta a kötelező kegyelmi eljárás intézményét, amely a feltételes szabadulás lehetőségét a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek számára is biztosítja, az Ember Jogok Európai Bírósága ezt sem tartotta megfelelőnek.
Jelen tanulmány célja a marhakereskedelem XVI-XVIII. századi szabályozásának összehasonlítása napjaink rendelkezéseivel. Ezzel kapcsolatban az országos jogszabályok mellett kiemelt figyelmet szentelek a partikuláris szabályozásnak is, így a vármegyei közgyűlésen elfogadott statútumok vizsgálatának is. Cikkem elején röviden ismertetem a marhakereskedelem gazdaságban betöltött szerepét, majd rátérek azokra az intézkedésekre, melyeket mind az országos, mind a helyi szintű jogalkotás tett annak érdekében, hogy a marhalopások számát visszaszorítsa. Végül bemutatom, hogy a jelenlegi szabályozás milyen hasonlóságokat mutat a századokkal ezelőtti rendelkezésekkel.