A tanulmányban a hatalommegosztás elvének, mint az alkotmányos jogállam egyik leghosszabb múltra visszatekintő alappillérének bemutatását teszem meg. Tény, hogy számos tanulmány foglalkozott már a hatalommegosztás koncepciójával, meglátásom szerint azonban a klasszikus montesquieu-i triász mára már meghaladottá vált, vagy legalábbis modern tartalommal tölthető meg. A hatalommegosztás klasszikus képlete, amikor hatalmi ágak álltak egymással szemben, gyökeresen megváltozott. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a témában sok, egymástól jelentősen eltérő nézet született. Mindezt alátámasztja, hogy többen már nem három, hanem négy, öt vagy még több hatalmi ágról beszélnek, így például megjelent a törvényhozástól elkülönült alkotmányozó hatalom, az Alkotmánybíróság, mint új hatalmi ág, az önkormányzatok, az autonóm jogállású közigazgatási hatóságok vagy épp a kormányzás és a tőle elkülönült közigazgatás.
A Scriptura 2014/1. számában Óriás Nándorról, szakkollégiumunk névadójáról emlékeztünk meg. E tanulmány a magyar romanisztika pátriarchiai kort megélt XX. századi képviselőjének egykori kolozsvári egyetemi hallgatótársa, majd későbbi jeles pécsi tudós kollégája, a közjogász Csekey István előtt tiszteleg.
Dolgozatom célja, hogy felvázolja a koncesszió jogintézményének természetét, különös tekintettel a koncessziós szerződésekre és a dohánytermékek kiskereskedelmének hazai szabályozására. Be kívánom mutatni az koncesszió intézményéhez kapcsolódó elméleti problémákat, a nemzeti dohányboltokra vonatkozó magyar jogszabályokat, illetve az ezzel kapcsolatos alkotmányossági aggályokat, az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos határozatának és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata tükrében.
A névjog (vagy névviselési jog) egy olyan terrénuma a jognak, amely több jogágon átível. Megtalálható a közjogban, nevezetesen az alkotmányjogban, a közigazgatási jogban, valamint kapcsolatban áll a büntetőjoggal is. Jellemzően azonban a magánjogban foglal helyet, azon belül is a személyiségi jogok körében, valamint a családjogban, a társasági jogban és a szellemi alkotások jogában. A következőkben a névviselési jog bemutatását egy rövid történeti áttekintéssel kezdem, majd a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései alapján elemzem.
Tanulmányom célja a vármegyék rendészeti igazgatásának, azon belül is a dohányzás szabályozásának bemutatása. Témaválasztásom oka a dohányzás tilalmának aktualitásán túl az, hogy kutatásom középpontjában a XVI-XVIII. századi rendi vármegyék rendészeti igazgatása áll. Ebből az igen szerteágazó és sok területet lefedő ágazatból igyekeztem kiválasztani azokat, amelyek a mai napig is jogi szabályozás tárgyát képezik. Így témámat nemcsak a jogtörténet irányából kívánom megközelíteni, hanem az élő joggal párhuzamba állítva a hatályos szabályozást is ismertetem. Így próbálok az Olvasónak minél teljesebb képet festeni arról, hogy megjelenésétől kezdve miként is alakult a dohányzás jogi szabályozása, és tilalmának megjelenése hogy vezetett a ma hatályos törvényi szabályozáshoz.
A 2015-ös év az Európai Unió történetében eleddig nem látott intenzitású migrációs és menekültügyi kihívásokat hozott magával. A menekültügyre vonatkozó jogi szabályozás háromszintű rendszerben létezik Európában: nemzetközi jogi, uniós jogi, és tagállami jogszabályok egyaránt vonatkoznak rá, és e szabályozási rétegek metszéspontjaiban ellentmondásos helyzetek is előállhatnak. E tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a menekültjogra vonatkozó egyes nemzetközi jogi és uniós szabályai milyen viszonyban – netán kölcsönhatásban – állnak egymással.
A XIX. század második felének politikusai megnyilvánulásaikban mind pozitív, mind negatív értelemben hangoztatták, hogy az állami oktatás már a felvilágosult abszolutizmus korában megvalósult hazánkban. Ezért szükséges, hogy az alábbi tanulmányban a vizsgált korszakon túl annak előzményei is említésre kerüljenek.
A magister officiorum tisztségét betöltő személy a késő császárkori Római Birodalom egyik legfontosabb állami főtisztviselőjeként – hivatalára tekintettel – az államtanácsnak (sacrumconsistorium) is tagja volt. Az államtanács tagjai közül (quaestor sacri palatii, comes sacrarum largitionum, comes rerum privatarum, majd a későbbiekben a praepositus sacri cubicili voltak még comites consistoriani) ő volt a rangidős, s hivatali címe alapján a magister officiorum ténylegesen is gyakorolta a ’hivatalok főnöke’ jogköreit. A consistorium működtetésének központi személyisége volt, ami megmutatkozott abban is, hogy ő léphetett be először az üléseire. Főudvarmesterként az állami ceremóniák felelőse volt, aki kezdetben clarissimus, majd 372-től spectabilis, végül 384-től kezdődően illustris címet viselt. Gyakran előfordult, hogy nem csak a főcsászárok (Augusti), hanem az alcsászárok (Caesares) mellett is tevékenykedtek ilyen rangú személyek. A dominatus hivatali rendjét szabályozó Notitia Dignitatum alapján a magister officiorum irányítása alá tartozott a palotaőrség (scholae palatinae), a titkosügynökök (agentes in rebus), a fegyvergyárak (fabriciae) és a birodalmi posta (cursus publicus) is. Felügyelete alatt álltak a kancelláriai hivatalok (scrinia), a sacrum consistorium jegyzőkönyveit elkészítő notariusok és számos kisebb jelentőségű palotai alkalmazott is. Feladatai rendkívül sokrétűek és alapvető fontosságúak voltak. Hivatali megjelölése is mutatta, hogy elsősorban a palota hivatalainak (officia) irányítója volt, s ebbena minőségében összekötő szerepet játszott a császár és a provinciák között. Egyfajta belügyminiszterként is eljárt az egyes feladatok ellátására kiküldött ügynökei és a postaszolgálat irányítása révén. Az államtanács üléseinek igazgatása, meghallgatások tartása, küldöttek, követek fogadása és küldése révén a külügyminiszterihez hasonló feladatokat látott el. Szerteágazó jogköreinek teljesítésében kiterjedt udvari hivatali adminisztráció segítette. Tanulmányomban ennek a kiemelt szerepet játszó állami főhivatalnoknak a működését kívánom elemezni. Elsőként a tisztség megjelenését, majd ezt követően az udvari hivatalok körében kialakult vezetői (’kancellári’) feladatait, majd a belügyi (’belügyminiszteri’) és
külügyi (’külügyminiszteri’) jogköreit, végül katonai jellegű hatásköreit vázolom.